Egy hétig bírta az Erzsébet téren a fű

Március 31-én adták át Budapesten a felújított Erzsébet teret, ma reggel már úgy nézett ki a fű, mint egy focipálya kapuja előtt.

Persze reménykedtem, hogy rendesen meg lett csinálva, mert a Gödörként megismert közterület az egyik legkellemesebb hely volt Budapesten, amikor 2002-ben megnyílt, de persze mit lehet remélni egy választásokra időzített építkezéstől, ahol a cél nem a tartósság, hanem egy fotó a párt sajtótájékoztatóján?

A tér lelkes rajongójaként már a nyitás napján kimentem piknikezni, úgy hédereltem a fűben, mintha megint 2002 lenne, én meg megint nagyon fiatal. Már akkor is aggasztó volt, hogy egyáltalán nem építettek a szépen felújított térre nyilvános vécéket, a szemem sarkából két közhugyozót is megfigyeltem. Egyikük divatos, keskeny karimájú kalapot viselt, az üvegfalat célozta be vizeletsugarával.

Nagyszerű, hogy megint lehet itt önfeledten bulizni, és elszomorító, hogy ez maximum pár hétig lesz így, mert a felújítás felelősei még csak egy pillanatra sem gondolkoztak a terület hosszútávú karbantarthatóságán.

Pár lépéssel arrébb az öntözőrendszert is eléggé túltolták:

Egy hétig bírta az Erzsébet téren a fű