Az Yves Saint Laurent divatcég reklámját a hirdetéseket felügyelő brit hatóság felelőtlennek minősítette.

A képen – amely a brit Elle magazinban jelent meg – látható modellnek a hatóság szerint túl vékonyak a lábai (pláne ehhez a cipőhöz képest), és ebben a megvilágításban látszanak a bordái is, ezért egészségtelenül soványnak tűnik.

Advertisement

Az Yves Saint Laurent túlságosan vékony modellekre építő kampányai ellen már korábban is petíció indult, mondván, hogy a többi nő önképére nézve káros, ha lehetetlenül vékony nőket állítanak példaként.

Tavaly már az Urban Outfittersnek is el kellett távolítania egy képet a honlapjáról, hasonló indokok miatt, a francia törvényhozás pedig épp nemrég fogadott el törvényt arról, hogy az étkezési zavarok elleni harc jegyében börtönnel bünteti a túl vékony modellek alkalmazásáért.

(via Guardian)