Ennyi idő alatt az is csoda, hogy nem veszett el a postán, de egy arizonai testvérpár negyvenkét éve használja ugyanazt a Peanuts-os üdvözlőkártyát. Ami igazából semmi különlegeset nem tud.

Az ökológia korában élünk. Ne dobd ki ezt a kártyát, inkább hasznosítsd újra egy barátoddal. Ez a felirat szerepel azon a képeslapon, amelyet Jeff 1973-ban vett, hogy ezzel köszöntse az akkor 22 éves Ront, aki akkoriban ment egyetemre, hogy környezetmérnöknek tanuljon. Ron pedig megfogadta a tanácsot, és azóta hagyománnyá vált, hogy minden évben elküldik egymásnak a lapot, ami egyébként meglepően jó állapotban vészelte át a közel fél évszázadot – ahogy nézem, csak a szélei koptak meg, és a közepét kellett megragasztani.

Ron ma már 64 éves, Jeffnek pedig most volt az 58. születésnapja. A lánya a vasárnapi ünnepségen fényképezte le a képeslapot, majd feltöltötte Redditre. Ott aztán elég hamar felkapták, bár a kommentelők elég sokat poénkodnak azon, hogy Ron – aki negyven év alatt kétszer is elfelejtette aláírni a lapot – milyen feledékeny, és igazán összeszedhetné végre magát.

via Laughing Squid, ABC News