Írnak a magyarok Ukrajnáról összevissza mindent, engem is beleértve, de egyszer csak eszembe jutott, miért ne kerítsek valakitől egy véleményt, aki közelebb van az eseményekhez. Az alábbiakban Petro Hojsz ungvári ukrán újságíró elemzését olvashatjátok, direkt a Cinknek készült. Vannak benne elsőre meglepőnek tűnő meglátások bőven.

Nehéz elképzelni, hogy a Kreml, amely egyébként a világszintű geopolitikai egyensúly fenntartása érdekében rendszeresen fellép Irán és Szíria érdekei mellett, egyik pillanatról a másikra hagyná elveszni Ukrajna feletti befolyását. Ilyen nincs, nem lehet, nem is lesz.

Advertisement

Biztos vagyok benne, hogy a Majdan elnevezésű projektet is Moszkvában tervezték meg. A 2013-as felmérések azt mutatták, hogy Viktor Janukovics teljesen elveszítette a választók támogatását, ami még Kelet-Ukrajnában is 15 százalék alá csökkent. Ez előrevetítette, hogy a 2015-ben esedékes elnökválasztáson Vlagyimir Putyin saját tulajdonú bábjelölt nélkül maradhat. Először örökös haverjára, Viktor Medvedcsukra tett (a Magyarországon alig ismert politikus-oligarcha nagyjából két évtizede az ukrán közélet meghatározó személyisége, szürke riseliője – GA), ezt többször jelezte nyilvánosan, sőt érthetővé tette Janukovics számára is. Elég felidézni azt az esetet, amikor 2013. nyári találkozójukkor Putyin négy órán keresztül váratta az ukrán elnököt, miközben a tévécsatornák élő adásban mutatták, ahogyan Medvedcsuk krími palotájában iszogatja a kávét a két jó barát.

Csakhogy Medvedcsuk projektje, az Ukrán Választás sehogy sem tudott szert tenni kellő népszerűségre, annak ellenére sem, hogy Oroszország komoly pénzekkel segítette. Putyin kénytelen volt megérteni, hogy elveszítheti a 2015-ös választásokat, miáltal jelentősen csökkenhet a befolyása Ukrajnában. A Kreml ezek után hozzálátott a B terv végrehajtásához. A B terv Ukrajna destabilizációjáról szólt. Kiindulópontnak jól megfelelt az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés aláírásának megakadályozása. Az emberek az utcákra vonultak. Ám a tüntetések intenzitása csakhamar alábbhagyott. Ekkor, november végén egyértelműen kiderült, hogy valakik tervezett módon öntik az olajat a tűzre. Az elhalni látszó ellenállás akkor kapott először új erőre, amikor november 30-án éjjel a rendőrség megtámadta a békésen tüntető egyetemistákat a Majdanon. Ezután a hatalommal elégedetlen és az értelmetlen erőszak miatt feldühödött ukránok százezrei jelentek meg a Függetlenség terén Kijevben.

Hasonlóan zajlottak az események akkor is, amikor a szervezett ellenzék vezetői január-február folyamán eredményesnek tűnő megbeszéléseket folytattak Janukoviccsal. Egyszer csak felbukkant a semmiből az úgynevezett Jobboldali Szektor, a radikális nacionalisták csoportja. Ezekről az emberekről, erről a szervezetről azelőtt senki semmit nem hallott, és egyszer csak fiatal, felfegyverzett fiatalok jelentek meg, akik Molotov-koktélokkal dobálták a rendőröket a kamerák előtt. Ma, kis idővel a történtek után nem kevesen állítják: a Jobboldali Szektort is a Kreml politikacsinálói tervezték. Az ellenállás a megjelenésükkel valóságshow-vá alakult át, amelyet napi huszonnégy órában közvetített a televízió.

Advertisement

Így jutottunk el a február 18. és 20. közötti napok tragikus eseményeiig. 18-án megszületett az esély, hogy a parlament megállapodjon az előrehozott elnök- és képviselő-választásokról, csakhogy váratlanul mesterlövészek tűntek fel a kijevi háztetőkön, és lőni kezdtek mindenkire, akit mozogni láttak. Áldozataik közt nemcsak civilek voltak, rendőrök is. Ezek után a Majdan egyszerűen elsöpörte a regnáló hatalmat. Mindezeknek a provokációknak egyértelműen megfigyelhető ciklikus karakterük volt, rendre akkor lobbantak fel, amikor megmutatkozott az esély a békés rendezésre, amikor körvonalazódott a kiút a krízisből.

A Majdan győzelme után új hatalom jött létre Ukrajnában. Putyin azonban sietett világossá tenni, hogy az új hatalom illegitim, hiszen államcsíny eredményeképpen formálódott. Maga mellett tartotta Janukovicsot, hogy felmutathassa, íme, itt van Ukrajna választott elnöke. Ezután a Kreml a legnagyobb lelki nyugalommal annektálta a Krím-félszigetet. Az orosz különleges egységek létrehozták az önvédelmi erőket, amelyek feladata az volt, hogy úgymond megvédjék a krímieket az ukrán radikális nacionalistáktól. Ezek az önvédelmi erők biztosították, hogy a hatalom átkerüljön Putyin bábfiguráinak a kezébe, innen már csak egy lépés volt a népszavazási komédia, és a Krím csatlakozhatott Oroszországhoz.

Hasonló forgatókönyv szerint zajlanak a mostani események Kelet-Ukrajnában is. Az oroszbarát erők hajszálra ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, mint a Majdan tüntetői. Ugyanazokat a barikádokat építik ugyanolyan gumiabroncsokból, ugyanúgy foglalják el az állami épületeket és a rendőrkapitányságokat, ahogyan az a Majdan idején történt Nyugat-Ukrajnában. Ezzel a Kreml annyit demonstrál, hogy ha pontosan ugyanaz és ugyanúgy történik, akkor ha a Majdan embereinek tetteit törvényesnek ismerik el, törvényesnek kell lenniük az antimajdanisták akcióinak is.

Mindazonáltal a célok mások. A Majdan a tolvajok hatalma ellen lázadt fel. Az egész világ láthatta, hogy egy országban, ahol nincs már miből kifizetni a nyugdíjakat sem, a legfelső politikai vezetés arany vécékagylókba szarik, és milliókat szór el az ízléstelen luxusra. A keletukrán forradalom célja ezzel szemben a közeledés Oroszországhoz, amennyire csak lehet, és ennek a minimuma a föderalizáció. A föderalizációra Kelet-Ukrajna oligarcháinak van a legnagyobb szükségük, így tudnák létrehozni és megerősíteni saját kiskirályságaikat, így terjeszthetnék ki a hatalmukat és ellenőzésüket a legteljesebb mértékben a helyi politika és a rendvédelmi szervek fölött.

Egyértelmű, hogy a Kremlnek Oroszország teljes értékű részeként nincs szüksége Kelet-Ukrajnára. Gennyes góc lenne csak. A föderalizáció bőven elegendő lenne, és ezt Oroszország könnyen el is érheti. De maradt még egy feladat – hatalomba juttatni a saját ukrán elnökjelöltjüket. Az már világos, hogy a tavasz végére tervezett választásokat simán megnyerné Petro Porosenko. Az oroszok emberei, Oleg Carjov vagy Mihail Dobkin teljesen esélytelenek. Putyinnak egy reménysége marad, egykori tárgyalópartnere, Julija Timosenko. Nem a közeli barátnője ő sem, de a sikerre esélyesek közül még mindig ő felel meg a célnak a leginkább. Csakhogy Timosenkónak és a csapatának nincs már elég ideje arra, hogy győztes kampányt folytasson. Ezért a Kreml úgy döntött, ellehetetleníti a május 25-ére kiírt választásokat. Ha Ukrajnában bevezetik a rendkívül állapotot a kelet-ukrajnai harci cselekmények miatt, választásokról szó sem lehet. A helyzet Keleten immár pattanásig feszült, és egyre fokozódik. Fokozódni is fog, még tovább. Úgy tűnik, a putyini tervet semmi sem húzhatja keresztül.

Megismétlem, Putyin soha nem fog lemondani Ukrajnáról, és ennek érdekében mindenre hajlandó. Nincs is nehéz dolga, győzelemre áll, és nem fogja kihagyni a ziccereket. A népszerűsége óriásit nőtt, a gazdasági válságot pedig, ami mostanában érte volna el Oroszországot, a történtek után meg lehet magyarázni az amerikai és az európai uniós szankciókkal. Mindez együtt az oroszok hazafias érzelmeit is fokozza, akik innentől sokkal inkább láthatják ellenségüknek az egész világot, mintsem saját elnöküket.

(fordítottam: én)