Múlt szerdán írtam egy posztot arról, hogy bár egy rakás kollégámhoz hasonlóan másfél éve tudtam Bojár Iván András szomorú és nyomasztó gyerekelhelyezési ügyéről, benne a rettenetes gyerekmolesztálási váddal, miért nem írtam róla soha, ahogy hozzám hasonlóan a magyar sajtóból senki, míg nemrég az atv.hu, majd utána a Népszabadság meg nem törték a csendet.

A sajtócsend, a megnemírás mindig rossz dolog. Vagyis elképesztően ritkán fordul elő, hogy ez a jó megoldás, de most speciel tényleg az az eset volt. Itt ugyanis egy ártatlan kislány bőrére ment a játék meg a publikálás.

Advertisement

Az ügyről az anya, Bucsai Orsolya megszűrt információcsomagokat szivárogtatott a sajtónak, kiadva még a kislánya vallomását is - amit én szörnyű dolognak tartok, bármi legyen is az igazság -, Bojár pedig mindeddig egy később törölt anonim bloggal és egy anonim újságcikkel reagált. Most azonban, hogy a mainstream sajtó megírta a nevét, és kiteregette az ügyet, Bojár előállt, és megcsinálta a "Bojár Iván az igazságért" blogot.

Így indít:

„Halló, Bojár Ivánnal szeretnék beszélni."

„Tessék, Bojár Iván vagyok."

„Olyan dokumentumok vannak a birtokunkban, amelyek szerint maga zaklatta a lányát."

„Ez nem igaz. Tudok, róla, hogy valakik, azért, hogy lejárassanak, több mint egy éve olyan dokumentumokat juttattak el a sajtóhoz és különféle politikusokhoz, amelyekkel ezt próbálják sugallni, de ez egy kábé 2000 oldalas irathalmaz tendenciózusan kiválogatott elenyésző része. Be tudom bizonyítani, hogy ártatlan vagyok, jöjjön el hozzám, ismerje meg az ügyet, aztán írja meg a valóságot."

„Nincs időm rá. A cikk már kész van, nekem meg este megy a vonatom, indulok nyaralni."

Senkinek nem kívánok ilyen és hasonló telefonbeszélgetéseket.

Senkinek nem kívánom, hogy este kilenckor (!), vacsora közben azért csörrenjen meg a telefonja, hogy egy újságíró a frissen befejezett és már nyomdába küldött cikke online változatához azonnali alibi megszólalást próbáljon kicsikarni, mondván, hogy a sajtóetika úgy kívánja, hallgattassék meg a másik fél is. Anélkül természetesen, hogy a cikk befejezése és élesítése előtt valóban és mélységében meg akarja ismerni annak a személynek az álláspontját, akit nyomtatásban éppen most vádolt meg sorok között a legrettenetesebb bűnnel, ami apa és leánya között elképzelhető..

Senkinek nem kívánom, hogy végighallgassa, ahogy az egyik véleményhatározó rádióműsorban tanult kollégái a nevével kapcsolatban „ügyet" emlegessenek, ezáltal a részletek és a valóság ismerete nélkül látatlanban ítéletet mondjanak felette – természetesen anélkül, hogy legalább arra vették volna a fáradságot, hogy felhívják.

A névtelenül említett újságíró tudtommal az atv.hu-s Szlazsánszky Ferenc.

Ha eddig bármit olvastál az ügyről, minimum érdemes megismerkedned az apa verziójával, benne egy rakás tényállítással.