Bulvárinterjúval akart kitörni a szorításból a miniszterelnök, látszatra vitézül állta is a sarat a Blikkben, de ha jobban megnézzük, jó párszor kész csoda, hogy le nem szakadt a szerkesztőségi plafon. Összegyűjtöttem a 3 legvadabb csúsztatást és leghajmeresztőbb állítást.

Az első, mohó olvasás után másodszor is végigmentem az interjún, már lassabban. Egyáltalán nem az érdekelt, hogy tetszik-e nekem, amit Orbán mond, vagy egyetértek-e vele, hanem hogy mikor kezd egy teljesen párhuzamos valóságról beszélni, amiben a tények is másképp vannak, mint nálunk.

1. Én nem akarom ebből a kormányzásból kirekeszteni azokat a fiatalokat, akik jómódú családból származnak.

Ezt mondta arra, hogy egyetért-e Pokorni Zoltánnal, miszerint kevessebb urizálásra lenne szükség. Vagyis Orbán arra céloz, hogy Szijjártó Péter és Rogán Antal tényleg a szüleiktől kapták a pénzt, ezért élnek a legális, bevallott és ellenőrizhető fizetésük többszöröséből. Orbán úgy beszél, mintha nem tudná pontosan, hogy a botrány épp akörül van, hogy még a szóvivője is megmagyarázhatatlan, milliárdos vagyont szedett össze néhány év alatt. Konkrétan nem is emlékszem egyetlen egy olyan, a sajtó vagy a közvélemény által kikezdett fideszes politikus ügyére sem, akinek örökölt vagyona lett volna.

2. A valóság az, hogy a vagyonnyilatkozat összevethető az adóbevallásokkal. És ha az nem stimmel, az büntetőügy.

Ezt arra válaszolta, hogy készül-e megváltoztatni a nevetséges vagyonbevallási rendszert.

Nem készül.

Ez az egyik legkeményebb csúsztatás. A vagyonbevallás értelme az lenne, hogy bármelyik választópolgár néhány pillantással, hiteles forrásból felmérhesse, hogy egy választott politikus vagyona a karrierje során gyorsabban nőtt-e, mint ami a fizetéséből kijött volna. Azok, akiknek a vagyonbevallás szól, vagyis a választók, a nyilatkozatokat természetesen NEM vethetik össze az illető adóbevallásaival. Azokat senki sem vetheti össze, a bűnöldöző hatóságok kivételével. A parlament vonatkozó bizottsága is csak gyanú esetén kutakodhat, vagyis egy képviselő vagyonnyilatkozatának és adóbevallásának összevetése eleve rettentő ritka jelenség. Ráadásul pont fordítva történnek a dolgok ahhoz képest, ahogy Orbán sugalmazza: az összevetés csak akkor lehetséges, ha már van büntetőügy.

3. És csak ott építettünk, ahol a helyi közösségek ezt igényelték

Ezt arra felelte, hogy a hobbija miatt költ annyit az állam futballstadionokra. Majd pontosított, hogy a "helyi közösségeken" a helyi önkormányzatokat érti. Én egy klub, az MTK stadionépítésére látok rá picit, ott egészen biztos, hogy nem a helyi önkormányzat kérte.

Advertisement

Az interjú tele van további finomságokkal, de ezen a három ponton éreztem leginkább, hogy az Orbán-valóság – véleménytől függetlenül – nincs átfedésben azzal, amit tapasztalok.