A Figyelő úgy tudja, hogy Orbán igazából a netadót ekéző jobbos – és azon belül S. Lajos fizetési listáján lévő – publicisták miatt vonult vissza az ötlettől.

Csak most fedeztem fel a legérdekesebb cikket a friss nyomtatott Figyelőben. Eszerint az Orbán–Simicska-konfliktus most már végképp bemerevedett, békülés nincs, miközben Simicska kezében van a jobbos sajtó jó része. Amit sosem habozott használni, ha az érdeke úgy kívánta.

Advertisement

A névtelen fideszes forrásokra alapozó cikk szerint Orbán ebben a helyzetben nem akarta maga ellen fordítani az exbarátja szerkesztőségeiben dolgozó, fideszes körökben befolyásos megmondóembereket, akik egyébként szinte egy emberként tartották rossz ötletnek az internetadót, amiről a kormányfőt is meglepő módon heves cikkeket közöltek.

Maga az egész internetadó ötlete a gazdasági hetilap szerint úgy született, hogy még a rezsicsökkentés hajnalán a kormány csináltatott egy felmérést arról, hogy a lakosságnak melyik rezsitételek fájnak a legjobban. És ezen a listán az internetszámla elég hátul szerepelt, ezért Orbán környezete azt gondolta, ezt ellenállás nélkül meg lehet emelni. Ezt az ötletet Rogán Antal vitte be Orbán elé. Ehhez járult hozzá, hogy a Figyelő szerint is volt egy nagy szolgáltató, amelyik szintén ezért lobbizott. (A Portfolio korábbi cikke szerint ez a Telenor volt.)

Ennyi a névtelen forrásokra alapozott sztori, jó csócsálást!