Miután a FIFA főtitkára, Jerome Valcke ellen is bizonyíték merült fel, Blatter kedd estére sajtótájékoztatót hívott össze, ahol meglepetésre bejelentette, hogy távozik. Így kívánjon az embernek további jó munkát Orbán Viktor!

Valcke (a fenti képen jobbra) érintettségét először a New York Times szellőztette meg, délutánra pedig már egy 2008 márciusában neki címzett levél is előkerült, a dél-afrikai szövetség elnökének instrukcióival arról, hogy utaljon át 10 millió dollárt Jack Warner CONCACAF-elnöknek, mely nyilvánvalóan a szavazatáért járt neki.

Advertisement

Késő délutánra Blatter odaállt az újságírók elé, és bejelentette, hogy új tanácskozást hív össze, mivel nem érzi a széleskörű bizalmat, ezért lemond az elnöki tisztségéről. Továbbra is javasolni fog reformokat, és úgy érzi, további reformokra lenne szükség, így például maximálná a vezetők hivatalban eltöltött éveit (ő például 17 évig volt elnök), és a szavazás rendszere is átalakulna. Blatter most a FIFA érdekeire hivatkozva távozik.

A 79 éves elnököt csak pénteken választották újra elnökké, de úgy látszik, a Valcke-levél végleg aláásta a pozícióit. Most a választási bizottság elnökét, Domenico Scalát bízta meg azzal, hogy szervezze meg az új elnököt megválasztó rendkívüli ülést, melyre a FIFA szabályai szerint leghamarabb decemberben kerülhet sor. Scala azt ígéri, alapjaiban reformálják majd meg a sokat támadott fociszövetséget.

A sajtótájékoztatót olyannyira sebtében hívták össze a FIFA zürichi székházában, hogy mintegy 15 újságíró volt csak jelen, ahogy ez a fenti képen látszik is.

Advertisement

A döntést máris sokan üdvözölték, de ahogy John Whittingdale, brit kulturális, média- és sportminiszter mondta, ez csak a kezdete annak a folyamatnak, amit várunk a FIFA-tól.

Az elsőként felröppenő hírek szerint az UEFA-vezető Michel Platini is esélyes arra, hogy megválasszák FIFA-elnöknek, ő pedig így kommentálta Blatter lemondását: “Nehéz döntés volt. Bátor döntés volt. A helyes döntés.”

(via Guardian)