Nagyon-nagyon különös dolog történt. Beküldtem szerklistára a mellékelt plakátot, és egy percre rá kaptam egy mailt Gréczy Zsolttól, amiben arra hívta fel a figyelmet, hogy közeleg az ellenállás napja. Nagy barátja vagyok a bravúros egybeeséseknek, de ez mégiscsak sok!

A Batthyány-örökmécsesnél – ott bizony! –, majd a hetek óta nem épülő nácimegszállás-emlékműnél a következő személyek fogják szítani a forradalom tüzét:

  • Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság korábbi miniszterelnöke, a Demokratikus Koalíció elnöke
  • Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségének tagja
  • Eörsi Mátyás, a DK Országos Tanácsának tagja
  • Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt budapesti elnöke
  • Vadai Ágnes, a DK alelnöke

Na de ez már végképp vészjóslóan hangzik:

Várunk minden demokratát, akinek elege van az Orbán-rezsimből és helyre akarja állítani a szabadság, a demokrácia, a szolidaritás eszményét. Mutassuk meg az Orbán-rezsimnek, hogy elegünk van a maffiakormány korrupciójából, a kirekesztésből, emberek milliónak megalázásából, a növekvő szegénységből, a fiatal generáció reményvesztettségéből. Itt az ideje az ellenállásnak. Mutassuk meg a hatalomnak, hogy elegünk van.

Nem örülök neki, hogy szombat délután vidéken leszek. Egyáltalán nem.