Nyúlfarknyi budai mellékutcában áll közel 50 éve egy különös szobor, ráadásul még csak nem is köztéren. Érdemes viszont megnézni, mert két éve továbbgondolták, nem is akárhogy.

Advertisement

A Váli utca a Móricz Zsigmond körteret köti össze az Allee bevásárlóközponttal, de Kárpáti Anna 1967-es bronzszobra, a Néger fiú, nem ezen a részén van, hanem azon a fél saroknyi folytatásán, ami túlnyúlik a bevásárlóközponton. Nem tudom, hányszor mentem át eddig itt, sose vettem észre, pedig sokkal érdekesebb, mint elsőre tűnik.

Már csak azért is, mert a szobor címe bár meglehetősen ködös (a néger szó magyarul több száz népre utalhat), elég könnyű azonosítani, hogy kit ábrázol. Ilyen testarányokkal, mint Kárpáti szobrának alanya – rendkívül hosszú alsó és felső végtagok, karcsú derék, hosszú nyak, kis fej – a Fehér-Nílus felső folyása mentén és attól keletre-délkeletre élő nilota népek tagjai rendelkeznek.

Amennyire kimerítő antropológia kutatómunkával, azaz Google-képkeresővel meg tudtam állapítani, a szobor vonásai leginkább a nubákra hasonlítanak, akik Szudán déli részén, Dél-Kordofánban élnek. Nyugati ember először 1952-ben láthatott róluk képeket, amikor a National Geographic lehozta a Magnum fotóügynökség egyik alapítója, George Rodger sorozatát, aki 1949-ben jutott el a nubák hazájába, és elkészítette többek között ezt a képet, a vajjal bekent, hamuval megszórt birkózóról, akit társa hordoz körbe vállain a győztes küzdelem után:

Igazán akkor lettek híresek, amikor két évtizeddel később megjelent az évekig köztük élő Leni Riefenstahl két fotóalbuma, az 1973-as Die Nuba és az 1976-os Die Nuba von Kau. A piperkőc, testkultúra-mániás, akkoriban zömmel meztelenül járó-kelő emberekről készült első könyv ihlette Susan Sontag egyik leghíresebb esszéjét, melyben Sontag arról ír, hogy rafinált rebrandelése ellenére Riefenstahl ugyanakkora náci, mint akkor volt, amikor Hitlernek készített propagandafilmeket, csak masírozó rohamosztagosok helyett épp nyurga, csillogó bőrű, lándzsás nőket, és szürkére hamuzott, birkózó férfiakat fényképezett.

Advertisement

Sajnos a fene tudja, és nem is fogom tudni megkérdezni, hogy Kárpáti Anna ismerte-e Rodger képeit (vagy, ha jelent meg belőlük a fotóalbumok előtt, Riefenstahléit), mert 1993-ban elhunyt, de simán találhatott magának Budapesten is nuba modellt: a szocializmus évtizedei alatt számos szudáni cserediák tanult Magyarországon.

Szóval ez a szobor, ami úgy került egyébként elő, hogy két éve három magyar képzőművész – Antal Balázs, Hatházi László és Fodor Zoltán – a mögötte álló üres falra térképet készítettek Kárpáti Anna életművéről. Kárpátinak ugyanis szuper szobrai vannak. A pingvinek, a zsiráf, az elefánt, a pihenő, heverő, kövön ülő és úszó nők mind az ő alkotásai, de be kell hozzájuk járni az egész országot, hogy megnézzük őket (a Néger fiún kívül két másik van csak Budapesten).

Advertisement

Sponsored

A térkép messziről stencilnek tűnik, de nem az, hanem sgraffito, azaz egymás fölé helyezett, majd stratégiailag visszakapart vakolatrétegek:

Minden kép mellett van két négyjegyű szám, ezek a navigációban segítenek. A felső az év, amikor Kárpáti Anna elkészítette az adott szobrot, az alsó pedig annak a településnek az irányítószáma, ahol meg lehet nézni.

És van még egy utolsó csavar. A falon a szobrok sgraffitói melletti van egy üres keret, ami úgy néz ki, mint egy távmérős fényképezőgép keresője. Ha gyerekmagasságból és oldalról nézzük, pont a nuba fiú lesz a keretben, mintha élő társaihoz hasonlóan büszkén pózolna:

A nuba férfi portréját Rita Willaert készítette, a birkózót George Rodger, a többit én. A szoborra Ács Dani blogposztja hívta fel a figyelmem.