Én annyira szeretem az angolokat, hogy az ő kedvükért még helyreigazítani is jól esik. Vagyis pontosítani. Kiderült ugyanis, hová tűnt Jonathan Knott nagykövet Horn Gyula temetése alatt. Az árnyékba húzódott!

Knott nagykövet annyira menő napszemüveget vett föl, amint realizálta, hogy a tűzó napra ültették a Fiumei úti temetőben, amilyent csak egy disztingvált brit úr tud felvenni. Jólesően járattam rajta végig a tekintetemet, aztán pár percig Horn Gyula koporsóját néztem, hogy utána rájöjjek: sehol sem látom a diplomatát. A csalódottságomat az sem tudta csökkkenteni, hogy a bolgár nagykövetnő életigenlően indigókék ruhát vett föl a szomorú alkalomra.

Aztán levelet kaptam a nagykövetségtől, az alanti szöveggel:

Nagy érdeklődéssel és élvezettel olvastuk beszámolóját a Horn-temetésről. Egy apró pontosítást viszont szeretnénk kérni a következő bekezdésben:

„Azon viccelődünk, hogy a VIP-széksorok felénk eső végére - ahová már nem jutott tető, és ahonnan a sírt nem, csak az újságírók dobogóját látni - biztos a román meg a szlovák nagykövetett ültették. Hát nem, igazságosan szopóágra kerül Portugália, Nagy-Britannia és Németország is, sőt még a pápai nuncius helyettese is, aki egy Tuck barátra emlékeztető dagadt lengyel pap. A brit nagykövet egyébként az érkezése után 5 perccel eltűnt és nem bukkant fel többé.”

Jonathan Knott nagykövet úr valóban felállt a székéről kb. 5 perccel az érkezése után. Viszont egyáltalán nem tűnt el, hanem csak hátrébb húzódott az árnyékba, és ott tartózkodott egészen a szertartás végéig. Erre tanúi is vannak, például az izraeli nagykövet.

Tessék, itt a pontosítás és elhiszem becsszóra is. Esküszöm nem fogom keresztkérdésekkel bombázni sem az izraeli nagykövetet, sem azt dögös, olasz hangulatú playboyt, aki valamelyik nagykövetség színeiben Knott előtt ült! Tényleg rohadt meleg volt, olyan forróság, hogy ilyenkor csak az újságírókat kergetik ki a napra.

[fotó: Budapest Times]