Egyiptomi képek 1962-ből, a filmes stábbal három hónapot ott töltő fényképész nagyapám hagyatékából.

1962-ben forgatták az Egyiptomi történet című magyar–egyiptomi koprodukciós filmet, melynek számos része ott is játszódott, ezért a stáb három hónapig forgatott az észak-afrikai országban. A stábnak része volt standfotósként nagyapám is, aki a munka mellett kihasználta az alkalmat, arra is, hogy fényképezzen, és rengeteg egyiptomi fotó maradt a hagyatékában.

Advertisement

A még rendszerezés előtt álló egyiptomi képek közül válogattam ki párat. Nekem leginkább a kairói képek tetszettek, de azért van néhány az egyéb helyszínekről is. Még jobb, hogy egy borítékban számos rövidebb-hosszabb feljegyzés is maradt az útról, így ezeket is fel tudom használni valamennyire, hogy kiegészítsem a képeket.

Maga a film, az Egyiptomi történet nem tartozik a korszak közismert magyar filmjei közé: a Mészáros Gyula rendezte játékfilm népszerű ifjúsági filmnek számított, de több korabeli darabbal ellentétben nem lett igazi kultusza, amit az sem segít, hogy fellelni se könnyű.

A Krencsey Marianne és két gyerekszínész főszereplésével készült filmben Laci és Józsi, a két testvér 1956 októberében indul neki a nagyvilágnak. Kalandos útjuk Egyiptomba vezeti őket, ahol nevelőintézetbe kerülnek, de onnét is megszöknek, és bejárják Alexandriát, Kairót, majd – gondolom én – kalandos úton csak hazakeverednek valahogy.

Advertisement

Nagyapám ekkor 54. évében járt, életében először ült repülőre, és el lehet képzelni, hogy a még teljesen zárt Magyarországról érkezve mekkora kultúrsokk lehetett a számára a Nasszer elnök irányította, a maihoz képest jóval világibb Egyiptom. Ahol már virágzott a turizmus, és hiába volt hamisítatlanul arab – és természetesen muszlim többségű – az ország, a stábtagok megnézhették a moziban a Spartacus című amerikai filmet, amire otthon még nem volt lehetőség, Kairó pedig több képen is inkább európai nagyvárosnak tűnik.

"Azzal az elhatározással indultam el, hogy mindent lefényképezek, ami gépem elé kerül. Alaposan felszereltem magam fényképezőgépekkel, optikákkal, szűrőkkel, filmmel és egyéb tartozékokkal a vacutól az állványig. Nyolc-tíz napig cipeltem mindenhová e ládányi felszerelést, mely mindinkább csak teher lett, akadályozott a mozgásban – nem tudtam elkalandozni, a témát felkeresni, míg végül is rájöttem, a sok kevesebb néha a kevésnél" – írta nagyapám a Foto magazinban a hazaérkezése után. De várta ott más meglepetés is:

Több nehézséggel kell megbirkózni annak, aki a már sok-sok nyomtatásban is megjelent műemlékek fényképezésén kívül mást is, az életet, a népet, a tájat, a szokásokat, tehát mindent szeretne fényképezni. Az első maga az ég, a levegő, a láthatár. Valahogy úgy élt a tudatomban, Egyiptom a kék ég és az örök napsütés hazája. Valóban, úgyszólván mindig süt a nap és kéknek tűnik az ég, de általában olyan finom porhomok lebeg a levegőben, amit a szem kevésbé, de a negatív annál inkább érzékel.

És persze nem csak technikai jellegű problémák adódtak:

Egyiptomban nem könnyű fényképezni annak, aki hűen akarja visszaadni a látottakat. A legelső ütközőpont a mohamedán vallás, melynek kánonjoga tiltja élőlények ábrázolását. Ezt a modern, tanult, felvilágosodott réteg, mely külsőleg is már teljesen európai, nem veszi szigorúan, de a még mindig nagyon vallásos népi tömeg, mely külső megjelenésében, ruházatában, szokásaiban izgalmas téma a fotósnak, nagyon udvariatlan, sokszor ellenséges visszautasítással hozza tudomásomra.

A második ok az a rosszul értelmezett felfogás, mely a maradiságot, a szegénységet szégyelli, illetve feltételezi, hogy a fotós ezt tünteti fel. Végül sok a katonai szempontból nem fényképezhető terület, objektum. Így a legtöbb fotós az antik Egyiptom csodálatos maradványaira és az új Egyiptom szépséges létesítményeire szorítkozik.

Mindezek ellenére azért sikerült fotóznia bőségesen, jöjjön hát az ígért válogatás, némi kiegészítéssel, ahol találtam. Olyan részlet is van, ami nem kapcsolódik magához a képhez, viszont elég jónak találtam ahhoz, hogy ne hagyjam ki.

"A karnaki oszlopok között."

"Ma reggel megszállta a szállót egy nagy csoport nyugatnémet turista. Hangosak, erőszakosak – alig tudunk megreggelizni, mindent letarolnak és mindenkit megelőznek. Délelőtt jelzik a portán, hogy Budapest 11-kor jelentkezik. Egész délelőtt, sőt, délután fél 3-ig várjuk a telefont, mikor kiderül, hogy nem sikerül a kapcsolás."

"Kinek van igaza?"

"A szállodai szobám olyan, mint a Római-parton egy csónakházi kabin. Egy heverő, egy mosdó. Se szék, se szekrény, viszont villany, hideg-meleg folyóvíz, ragyogó tisztaság, törülközők, mosdókesztyű, takarók stb. Igen jó a benyomás. Jól aludtam."

"Délelőtt sikerült kicseréltetnem a szobámat, és most igazán nem panaszkodhatom: fürdőszobás, erkélyes, ragyogó szobát kaptam, a legnagyobb kényelemmel ellátva. Klímaberendezés, rádió, telefon, belső wc és ragyogó tisztaság. A szálló személyzete barátságos, udvarias. Nem lesnek a pénz, a borravaló után. Mindent nyugodtan kint lehet hagyni, semmi el nem tűnik. Sokszor igen közeli testvérnek érzem őket."

"Kairó és egyben Afrika legmagasabb épülete a 34 emeletes ún. Belmont-ház. Kairó-szerte csak Belmont-házként említik, mert a lapos tetején hatalmas vasszerkezetre szerelt neonreklám hirdeti a Belmont cigarettát. A város minden pontjáról látható." (Egyébként akkor már volt egy magasabb épület Kairóban, bár nem lakóépület: a frissen átadott Kairó torony.)

"A moderntől a primitívig egymás mellett láttuk Kairót. Üzlet, bazár egymás mellett és hegyén-hátán. Minden második üzlet cipőbolt. Gyönyörűek a női cipők, a férfiaké már kevésbé. Ismerkedünk az árakkal. A forgalom óriási, kocsi kocsi hátán. Annyi az újszerű látnivaló, hogy egyszerre nem lehet leírni."

"A korábban jöttekkel, akik egy remek kisvendéglőt fedeztek fel, elmegyünk ebédelni. Remek ebédet eszem, rák, amerikai tál, 2 deci jó vörösbor. S az egész 40 piaszter."

A képen középen Krencsey Marianne.

"Még mindig nem érkeztek meg csomagjaink, gépeim, nyersanyag stb. Viszont telefonértesítés érkezett, hogy Krencsey és a gyerekek este jönnek repülővel. Délután nagy riadalom, a gyártásvezető lemondott, sok a nehézség, semmi nem megy simán. Pesszimisták vagyunk. Szeretnénk már dolgozni, de minden olyan kilátástalannak tűnik."

"A Hasszán Szultán mecset."

Fotók: Inkey Tibor

Köszönet: Nagy Attila