Ez lesz ma és holnap Közép-Európában. Berlin már elesett, a kép is ott készült, de hasonló vár ránk is a hétvégén.

Én mondjuk az elmúlt két nap csak minimális időt töltöttem az utcán, de mintha már most is hidegebb lenne, holnapra pedig itt a tél és a havazás.

Advertisement

Természetesen holnap lesz az a nap is, amikor hetek óta először tervezem elhagyni a fővárost, de azért bízom benne, hogy nem kell valahonnét a hó és a fagy rabságából posztolnom.

Mindenesetre a Magyar Közút Zrt. az alábbit üzeni az autósoknak:

"Szombaton eleinte néhol hózápor is előfordulhat, majd holnap délutántól nyugat felől már havazás kezdődhet. Vasárnap több helyen valószínű havazás, legkisebb eséllyel északkeleten és a főváros térségében. A legtöbb hó a Dél-Dunántúlon ígérkezik, ott 10-15 centiméter hóréteg is kialakulhat. A jelenlegi számítások alapján másutt inkább 10 centiméternél kevesebb hó valószínű, a főváros térségében, az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön legfeljebb néhány centiméternyi hó hullhat."

A Magyar Közút Zrt. azonban mindenkit megnyugtat:

"A hideg idő beálltával társaságunk az év legnehezebb feladatai elé néz. A téli időszakra mérnökségeink hadrendbe állítják a szükséges munkagépeket és feltöltik a síkosság-mentesítéshez használt anyagok raktárkészleteit – kezdőkészleten több, mint 100 ezer tonna sót raktároztunk be. Folyamatosan figyelemmel követjük az időjárás előrejelzéseket és saját, mintegy 350 útmeteorológiai állomásunk adatait, ennek megfelelően hajtjuk végre megelőző intézkedéseinket, illetve készülünk fel a várható munkákra."

Fotó: Getty Images