Látszólag minden ok nélkül a Hajdú Online összeszedett pár nagyon jó fényképet a Debreceni Konzervgyár munkásairól, ezzel a történelmi leírással:

Debreceni Konzervgyár, népszerű nevén a DEKO, Debrecen fiatal üzemei közé tartozott. A gyár létesítéséről szóló 1965-ös kormányrendelet ésszerűségét sokan kétségbe vonták, hiszen a mi tájékunkon nem voltak hagyományai a zöldségtermesztésnek, s nem lehetett tudni, hogy hajlandók lesznek-e a mezőgazdasági üzemek, termelőszövetkezetek megbarátkozni a számukra idegen növényi kultúrákkal. A gyár indulása után két évvel már bebizonyosodott, hogy nem volt elhibázott a döntés. Hamarosan kialakult a bázisgazdaságok köre, a termelés egyre bővült, a gyárnak rövidesen négy előfeldolgozó üzeme létesült. (Balmazújváros, Derecske, Hajdúnánás, Egyek). A DEKO az ország legnagyobb konzervgyárárává nőtte ki magát, fennállásának delelőjén termékeinek 70 százaléka exportra készült. Termékskálája rendkívül gazdag volt, 295-féle cikket állított elő, a zöldségkonzervek mellett 15-20-féle készételt. A gyár elsősorban azért volt fontos Debrecenés környéke számára, mert főleg szakképzetlen nőknek adott munkalehetőséget. 1975-ben új üzem épült a gyárban, ahol a MAGGI AG licence alapján hatféle leves por gyártása is megkezdődött. Mint felvételeink mutatják, sok munkafolyamat aprólékos volt, nagy figyelmet követelt, másrészt a legtöbb munkát alacsony hőmérsékleten, magyarán hidegben kellett végezni.

Egy rakat további kép a haon.hu-n.