A másnaposság dialektikája

Méltatlanul keveset foglalkozik a másnaposság problémakörével a sajtó és az irodalom. Ez természetesen nem véletlenül jutott eszembe. De már sokkal jobban vagyok, írni is bírok.

Igen, tegnap este valamivel több bort fogyasztottam a kelleténél. Önéletrajzi elemekben bővelkedve mesélem: Inkei kollégának és más origós barátaimnak volt búcsúbulijuk a Kőleves Kertben, és bár elhatároztam, hogy odafigyelek a mennyiségekre, ez csak részben sikerült. Úgy értve, tudom, mennyi fért belém – 1,4 liter összesen –, de hazug módon azzal áltattam magamat az utolsó szakaszban, hogy nem lesz ez sok. Holott józanul tudom, hogy már az 1,0 liter is sok. De nem is én vagyok a hibás, hanem az intézmény: nagyon finom volt a perfekt borospohárban és a legtökéletesebb hőmérsékleten felszolgált Béla és Bandi. Nem is gondoltam volna. Ami a bevezetésképp a Kadarka Bárban kóstolgatott egyebek – Vincellér-chardonnay, Eszterbauer-kadarka stb. – után összeadódott, hatással bírt.

Úgy gondolom, nem voltam nagyon ittas, hiszen tisztán megvan minden, tudom, kikkel beszéltem, kikkel nem, nincsenek sötét időfoltok. Ezért meg is lepődtem reggel, hogy milyen cefetül fáj a fejem, meg hogy büdös a szám, piros a szemem. Az, hogy egyek, szóba sem jött. Csak a vizet nyeldekeltem (szigorúan menteset!), a reggelit kihagytam, a kávét dettó (ilyen állapotban rosszul vagyok tőle), és drukkoltam, hogy múljon gyorsabban az idő. Aztán egy óra körül már jólesett a töröknél a vöröslencseleves.

A másnaposság olyan, mint a fogfájás: iszonyú jó, amikor elmúlik.

Nem akarok állandóan a régmúlt felett merengeni, de az a helyzet, hogy valaha tényleg minden jobb volt. Húszéves koromig soha nem voltam másnapos. Úgy, hogy egyáltalán nem. Kétszer annyitól sem, mint amennyiről most szó van. (És még a kétszer annyi is semmi pl. Ady Endre teljesítményéhez képest, akinél nagy dolog volt élete egy szakaszában, hogy sikerült leszorítania a napi 5 literes adagot a felére.) Aztán telt-múlt az idő, és a helyzet megváltozott. Muszáj volt lépnem, ha az egykori tempóban vedelnék, elpusztulnék pillanatok alatt.

Viszont tényleg: miért nem foglalkoznak ezzel a roppant fontos, az emberiség jelentős részét érintő kérdéssel a nyilvánosság és a művészetek katonái?

Megmondom. Azért, mert míg a berúgásban van valami hősies, addig a másnaposságban semmi ilyesmi nincsen.

Amikor iszol, erős vagy és felelőtlen, amikor a következményeit viseled, gyenge és szerencsétlen. Pedig az élet nemcsak csillogó pillanatokból áll, a nyomorult percekről sem szabad megfeledkezni!

Amikor megcsináltuk a Művelt Alkoholistát 2005-ben, arról is beszéltünk akkor, hogy úgy kéne írni a borokról, hogy a hatásukat sem hagyjuk figyelmen kívül. Hiszen a legjobb bornak sem csak színe, illata, íze van, hanem alkoholfoka is. Aztán ebből nem lett semmi. A másnaposságig meg pláne nem jutottunk el.

Bizony ez a poszt is csak egyszeri fellángolás. Egy fecske, és nem csinál nyarat.

Főként azért, mert soha többé nem leszek másnapos. Mondom, soha. Ma sem iszom egy kortyot sem. Holnap sem. A holnaputánban sajnos már nem vagyok biztos, mert jönnek hozzánk barátaink, és egyebek közt egy Jásdi Ranolder is van a szekrényben, amit ki kéne már bontani. De mértékletes leszek, erre mérget vehettek!