Bagdad lesz a következő

A szunnita szélsőségesek Moszul után már Bagdaddal szemeznek, közben a kurdok elfoglalták Kirkukot. Az iraki állam a szétesés szélére került.

  • Moszul hétfői eleste után az ISIS brutális harcosai ellenállás nélkül vették be Tikritet, Szaddám Huszein szülővárosát, és azt nyilatkozták, hogy Bagdad lesz a következő, aztán a síiták két szent városa, Kerbela és Nedzsef.

  • Mindössze 800 szunnita ISIS-es futamította meg az iraki hadsereg két hadosztályát, 30 ezer katonát. Velük együtt félmillió civil menekült el a városból Kurdisztán felé. Az ISIS mérhetetlen mennyiségű hadianyagot és járművet zsákmányolt, valamint félmilliárd (!) dollárnyi készpénzt.

  • Bagdadban pánik van, az emberek megrohanták a boltokat.

  • Arról, hogy mi ez az egész, magyarul Szlankó Bálint cikkét érdemes elolvasni.

  • Közben a kurdok elfoglalták az olajban gazdag Kirkukot, a város utcáit kurd harcosok – pesmergák – ellenőrzik.

  • Itt egy összeállítás a még az Al-Káidának is túl agresszív ISIS vezetőjéről, Abu Bakr al-Bagdádiról, akiről összesen két ismert kép van.

  • Az egészben a síita Núri el-Máliki iraki kormányfő is nyakig benne van, nyolcéves miniszterelnöksége alatt elidegenítette magától az ország lakosságának harmadát kitevő szunnitákat.

  • Amerika egyelőre nem csinált semmit, de Obama elnök ma azt nyilatkozta, hogy „semmilyen lehetőséget nem zárunk ki, mert érdekünk, hogy a dzsihádisták ne vethessék meg permanensen a lábukat”.

  • Az országot 2003-ban megszálló, Szaddám Huszein államát teljesen leépítő amerikaiak 2011-ben vonultak ki az országból. A nyolcéves megszállás egybillió dollárjukba és 4500 amerikai katona életébe került.

  • A Közel-Kelet mai országai úgy születtek, hogy az első világháború végén Anglia és Franciaország titokban felosztotta egymás érdekszférái közt a széteső Oszmán Birodalom tartományait (ez volt a Sykes–Picot egyezmény). Az itt született mesterséges határok eddig bírták, egyre több helyen – mint Szíria és Irak között, ahol már az ISIS az úr – kezdenek felfesleni.

  • Az eseményekről a Guardian közvetít élőben, Szlankó Bálint és a vice-os Aris Roussinos twitterét érdemes még figyelni.

Fotó: AP Photo/Iraqi0Revolution via AP video