Tudom, hogy szuperlatívusz-infláció van meg minden, de az ember, aki aznap verte át a másik embert, amikor korábbi átveréses ügyüket éppen tárgyalták, minden elismerést megérdemel.

Olvassátok csak:

Vádat emelt a Szentesi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki a bírósági tárgyalása napján csalt ki több millió forintot az általa már korábban is megkárosított sértettől – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit az ügyészség nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja.

A vádirat szerint a férfi 2007 októbere és 2010 márciusa között a sértettől – őt tévedésbe ejtve – 32 millió forintot vett át, ezért jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt folyt eljárás ellene a Szentesi Járásbíróságon.

A korábbi büntetőeljárás alatt a vádlott több részletben mintegy 5 millió forintot megtérített a sértettnek, de a 2013. november 7-ei tárgyalás előtt 3,5 millió forintot visszakért, azzal a valótlan állítással, hogy ebből összegből tudja üzleti tevékenységét folytatni, és így lehetősége lesz a teljes adósság törlesztésére. A sértett a tárgyalás után átadta az összeget.

A vádlott elismervényt állított ki, amelyben vállalta az átvett pénz és a korábbi tartozás megfizetését 2014. február 28-áig.

A vádirat szerint azonban a férfinak – aki jelenleg jogerős szabadságvesztését tölti – már a pénz átvételekor sem állt szándékában a sértettnek az összeget visszafizetni. Az előző évben a vádlott ugyanis semmilyen gazdasági tevékenységet nem végzett, nem volt tagja egyetlen gazdasági társaságnak sem, így reális lehetősége sem lett volna a kölcsön törlesztésére.

Sírjunk vagy kacagjunk?