Mit gondoltok, hány nő volt ma délidőben a Borkonyha étteremben?

Hogy ne kelljen sokat törnötök a fejeteket, megmondom: egészen pontosan három. Vagyis 3. A pasasokat nem számoltam végig, hülyén vette volna ki magát, ha így hajlítgatom ki-be az ujjaimat, maradjunk annyiban, hogy valahol harminc és negyven között lehetett a számuk élősúlyban.

Kvótát, de azonnal!

Hogy miért az a cím, ami, gondolom, nem kell magyarázni, ebédidőben nem mókázni járnak a kedves emberek ilyen – mint tudjuk, remek – helyekre, hanem főként munkamegbeszélni. Ezt onnan is lehet tudni, hogy szpottoltam például egy fideszes Jakab Istvánt és egy liberós Fodor Gábort – politikus vagy bizniszmen, egykutya –, valamint egy Szabó László Zsoltot, sőt még pár olyan arcot is, akik ismerősnek tűntek, de nem bírtam őket konkrétan elhelyezni. A másik fele meg az, hogy mindig nyektettek minket a közvéleményben, hogy sehol egy nő a csapatban, és a 444-et dettó, hogy ott is csak egy van. Így megy ez, pedig bizisten folyton szerettük volna, ha sokkal egészségesebbek ennél az arányok. Talán majd egy következő életben vagy korszakban.

Mi egyébként nem munkamegbeszéltünk és nem is bizniszeltünk, hanem – most jön a kifejezetten belterjes rész – a mindnyájatok által kedvelt Granival és egy további közös régi barátunkkal ebédeltünk finomat. Hát nem javítottuk az arányokat. Grani innen és ezúton is csókoltat mindenkit – azokat pláne, akik hiányolták őt az utóbbi napokban –, az van, hogy véletlenül kijelentkezett, és sehogy sem akarja visszaengedni a rendszer.

Advertisement

A marinált lazacpisztráng egyébként még az eleve magas színvonal átlagához képest is baromi menő volt, csak mondom.