Bevezetnének egy tesztet hetedikben, annak az eredményétől függően engednék, hogy gimibe mehessen a gyereked, vagy valamelyik újfajta proliképző szakiskolába. Ezt a Vörös Khmer-stílusú komcsiságot a jobbos szülők sem fogják lenyelni.

Szarok a szakiskolák, és a szülők fura módon nem akarják odaíratni a gyerekeiket. Annál inkább a sokkal jobb színvonalú gimnáziumokba. Csakhogy a Fidesz ízléséhez képest túl sok proli jár gimnáziumba.

A megoldás?

A kormány kitalálta, hogy hetedikben tartsanak "pályaorientációs tanácsadással egybekötött képesség- és tudásmérést", aztán annak eredményétől függően megmondanák, hogy hová irathatod a gyerekedet.

Advertisement

Úgy hangzik, mint valami rossz vicc? Lehet de ez az aktuális valóság, a tervről most a Magyar Nemzet írt, korábban a Népszabadság.

A Népszabadság anyaga felhívja a figyelmet arra a jellegzetes fideszizmusra, hogy mivel a gimnáziumi férőhelyek központi csökkentésének jobbos körökben is rossz visszhangja volt, a szakközépisoklákat egyszerűen átkeresztelik gimnáziumra, így papíron nőhet is a "gimnáziumi" helyek száma. Miközben ezekben a proliképzőkben alig tanítanak majd közismereti tárgyakat, és egészen minimális lesz az érettségi lerakásának az esélye.

Advertisement

Vicces, hogy pont egy "jobbos" kormányzat készül ilyen lépésre, hiszen a világ más részein hagyományosan a baloldalt szokták – joggal – vádolni a társadalom központi, erőszakos megreformálásával.

Én a magam részéről hálát adok az istennek, hogy mire a legvadabbul fog tombolni a gyerekeinkre fenekedő kormányzat tébolya, az enyémek már túl lesznek a legrosszabbján, elvégzik az általánost, és nem fog elérni utánuk a Nagy NER Testvér keze. Ettől persze még ugyanúgy sajnálom azokat az ártatlanokat, akiket már 13 évesen valami alantas kasztba sorol be a Szép Új NER Világ rendszere.

A Pol Pot szelleméhez méltó őrület közepén is vannak azért biztató jelek. Ezt a perverz iskolarendszert is emberek viszik a gyakorlatban. Micsoda hiszti volt a kötelező erkölcstanóra bevezetése körül például, erre most tudtam meg, hogy a mi sulinkban az órák programja mostanában a Holnapután című katasztrófafilm megnézése.

Ettől még nem jobb érzés, ha a gyerekedet 13 évesen szolgasorba taszítják egy teszttel, de legalább lehet rajta röhögni.