Az ukrán botrányfeministákat egytől egyik egy Viktor Szvijackij nevű férfi válogatta össze, derül ki egy velencei filmfesztiválon vetített dokumentumfilmből, írja az Independent.

A Ukraine is not a Brothel (Ukrajna nem egy bordély) című dokumentumfilm megmutatja, Szvijackij hogyan állította össze a csoportot és hogyan irányította minden megmozdulásukat. A férfit eddig is a FEMEN egyik tanácsadójának tartották, a szervezet honlapja szerint idén nyáron az ukrán titkosszolgálat tagjai összeverték az ügyködése miatt.

Advertisement

A film rendezője, a 28 éves Kitty Green viszont azt állítja a filmjével, hogy Szvijackij nemcsak támogatja a FEMEN-t, hanem ő az alapítója és az agytrösztje is.

Ez az egész az ő szervezete, ő válogatta személyesen a lányokat is. A legszebbeket válogatta, mert a legszebbekkel több újságot lehet eladni. A legszebb lányok a címlapokra kerültek, ez lett a szervezet imidzse, ez lett, ami eladta a márkát.

Eddig nem lehetett pontosan tudni, hogy mi Szvijackij szerepe a szervezetben, de a dokumentumfilm végre rávilágít. A film szerint ő volt az, aki Fehéroroszországba küldte az aktivistákat, ahol a titkosszolgálat letartóztatta, levetkőztette, megalázta, majd egy Ukrajnához közeli erdőben magukra hagyta őket. Green itt is velük tartott, saját állítása szerint a nyersanyagát elkobozta a KGB, nyolc órán át tartották fogva, majd Litvániába toloncolták.

Advertisement

A filmben Green becsüli Szvijackij szervezői képességeit és karizmáját, de megkérdőjelezi a csoportra tett befolyását:

Nagyon szörnyű is tud lenni, de közben veszélyesen intelligens… Amint bekerülsz a belső körbe, nem lehet nem ismerni őt. Ő maga a FEMEN… Komoly erkölcsi kérdés volt (hogy szerepeljen a filmben), mert rájöttem, hogyan vezeti ezt a szervezetet. Szörnyen viselkedett a lányokkal. Ordított velük és kurváknak nevezte őket.

Szvijackij a következőket nyilatkozza a filmben a szervezet lányairól:

Ezek a lányok gyengék. Nincsen erős személyiségük. Nincsen vágyuk arra, hogy erősek legyenek. Ehelyett alárendelődnek, gerinctelenek, pontatlanok, ezek és más tulajdonságok miatt nem lehetnek politikai aktivisták. Meg kellett nekik tanítani.

Amikor Green megkérdezte, hogy azért kezdte-e el a FEMEN-t szervezni, hogy becsajozzon, Szvijackij a következőt mondja a filmben:

Talán igen, valahol mélyen a tudatalattimban.

Fotó: AP