Az elkerülhetetlen, hogy a kézműves söröknek hülye nevük legyen?

A jelek szerint minden adott ahhoz, hogy héfőn végre kinézzek a Főzdefesztre – június 7–9., Műegyetem rakpart –, és most éppen tájékozódom a világháló internetes felületein, hogy mit lenne érdemes nem kihagynom. Ha írnék listát, tíz sörből nyolcnak hülye neve lenne rajta.

Lehet, hogy kilencnek. Vagy tíznek. Nyilván nem most csodálkozom rá erre a jelenségre, eddig sem csinálták máshogyan a kőművesek – a nemzetközi vonatkozásokról is van némi sejtésem –, csak most valahogy töményen ütötte meg az agyamat a tényállás. Mondjuk nem is csak a sörök, már a főzdék nevei is szójátékos elmék szüleményei időnként, ha innen nézzük, minden további csak következmény.

Még így is jobb ez, mint a hosszan elhúzódó latinnév-reneszánsz a borfronton, hiszen míg amaz ilyen komolykodós és álelőkelő volt, emez inkább viccces, rosszabb esetben vicceskedő, vagyis legalább nem veszi magát rettenesen komolyan. Ezzel együtt én egyáltalán nem bánom, amikor valami olyasmi jön szembe, ami nem jópofa akar lenni, nem hű de különleges alapon óhajtaná felhívni magára a figyelmet, hanem csak annyit mond, amennyit úgy egyébként is mutatni tud. Fóti Zwickl, oszt jó napot kívánok. Munky Funky Yeah. Hm.

Na mindegy, ha már voltatok kint, szóljatok, tényleg mire lőjek. El ne felejtsem: nemcsak nevekben, sörökben sem az extrémet szeretem, legyen jó komlós, de nem elrugaszkodottan és embertelenül, a markánsabb pilstől a konszolidáltabb IPA-kig bármi jöhet, és alkoholban se menjünk 7-8 fölé, ha kérhetem.