A Magyar Narancs és T-csoport egykori nagymenője operatív igazgató volt. Állítólag nem fogyott el a pénz a vs-ből. Itt az első lelépő a 444 alapító csapatából. Izzik az átigazolási piac!

Bréking: közös megegyezéssel távozott Pohly Ferenc a Matolcsy György unokatesója és Száraz István tulajdonában lévő híroldaltól, de a Cink úgy tudja, hogy nem a süllyedő hajóról menekült. Sőt, információim szerint nem is ő akart menni, bár ezt nem tudtam megerősíttetni vele. Kerényi György főszerkesztő tudtommal marad, Pohlyval állítólag nem jött ki jól Száraz, az egyik tulajdonos. Jó lenne, ha a főtulaj, a milliárdos Szemerey Tamás, Matolcsy György unokatesója szólt volna be neki minduntalan, de mégsem ez a helyzet, ő ugyanis állítóag nem folyik bele a napi munkába.

Kisebb lett a 444 szerkesztősége is, Uj Péteréktől ugyanis közös megegyezéssel távozik Kerner Zsolt. Úgy tűnik, itt sem valami nagy robbanás történt, Kerner ugyanis ezt nyilakozta a Cinknek a szakításról:

Advertisement

"Ugy nezhet ki mintha valami nagy dolog lenne, de igazabol nem az. ok kicsit mast akarnak csinalni, mint en, es emiatt egy ideje mar nem volt olyan, mint kene. En nem teljesen talaltam meg a helyem, nekik meg kicsit mas kell most. Amugy is durva egy ev volt, most pihenek egy-ket hetet."

És Uj Péter is azt mondta, hogy nincsen nagy dráma.

A harmadik átnyergeló Baksa Roland, a makrogazdaság egykori indexes mágusa, a költségvetési stiklik állandó leleplezője, akit annyira rühellt annak idején Spéder Zoltán Index-tulajdonos. Ennek ellenére 2011-ben például az év újságírója lett a szerkesztőség szavazatai alapján. Baksa az Indextől az Origóhoz ment, onnan lép most tovább, hogy a hvg.hu gazdasági rovatvezetője legyen.