Képesek voltak rátenni még egy lapáttal! Előbb bunkó módon kiposztolták az Index nekik írott levelét, majd amikor a lap újságírója ezt számon kérte, azt is nyilvánosságra hozták némi beszólás kíséretében. Erre azért Sixx is visszaszólt.

Éppen most éneklik a rendszerváltás utáni magyar sajtó legsötétebb alegysége, az MTVA Sajtóosztály hattyúdalát. De olyan stílszerűen, hogy az egészen meghökkentő.

Advertisement

Az, hogy az osztály megszűnik – egész pontosan, hogy a feladatait ezentúl egy külsős céggel fogják elvégeztetni évi jó húszmillióért –, úgy derült ki ma a nyilvánosság számára, hogy a híresen jól informált Sixx megtudta az infót, majd levélben rákérdezett az érintett sajtóosztálynál. Akik, hogy jól kibasszanak vele, a választ – amiben egyébként megerősítették az értesüléseit – kiposztolták fb-re.

Sixx ezt számon kérte, amire a következő riposzttal válaszoltak, szintén az fb-oldalukon:

Az Index újságírója a következő levelet juttatta el az MTVA Sajtóosztályához:

“Kedves Sajtóosztály!

Még mielőtt: az alábbiak közzétételéhez nem járok hozzá, a Facebook nem az MTVA hivatalos kommunikációs csatornája, azon keresztül az önöknek írt kérdéseket szerintem nem tehetik közzé.

Ismételten kérem az előző levelemben szereplő kérdések eltávolítását.

További kérdések:

– milyen feladatokat kapott meg a Trinity Communications?

– kérem, küldjék el a közbeszerzési eljárás hivatkozási számát.”

A Sajtóosztály válasza:

“Kedves Kolléga,

Az MTVA Sajtóosztály Facebook oldala arra szolgál, hogy a közösségi médián keresztül is tartsuk a kapcsolatot közönségünkkel. Álláspontunk szerint Önnek nem kell hozzájárulnia ahhoz, hogy az MTVA Sajtóosztály Facebook oldalán publikáljuk az Ön által feltett kérdéseket. Amennyiben nem ért egyet velünk, úgy kérjük, jelölje meg, mely jogszabályokra hivatkozva kéri, hogy posztunkat töröljük. Utóbb feltett kérdéseire válaszainkat hamarosan küldjük.”

Az egész igazából vicces, hiszen a szerencsétlen sajtógyűlölő trollok folyamatosan csak azt illusztrálják, hogy miért szüntették meg őket.

Advertisement

Az olvasókra azért tartozik mindez – azon túl, hogy tanulságos, milyen színvonalú figurák dolgoznak állami állásokban –, mert ezt a nem is túlzottan nívós trollkodást ezek a fickók eddig a mi pénzünkből végezték, azzal a mandátummal, hogy gyorsan és szakszerűen segítsék a sajtó munkáját.

Olyanok szegénykék, mint az antiszemita rabbi vagy a mohamedán disznópásztor, és egyiknek sem lehet jó lenni.

Sixx nem is bírta tovább, és ezzel a kommenttel reagált a falmelléki piszkálódásra:

Hát, eljutottatok a pöcegödör olyan mélységébe, ahonnan már nagyon nehezen lehetne nem nyakig szarosan kivakarni magatokat. Rémes belegondolni is, hogy a sajtót, az újságírást ennyire semmibe vevő, őszintén, zsigerből gyűlölő emberek foglalkoztak egy évente 80 milliárd forintból működtetett állami cég kommunikációjával, aminek működéséről képesek voltak azt hazudni saját maguknak és a nagyközönségnek is, hogy a BBC példáját követi. Bravó.