Igen, ugyanaz a Zsiga Marcell, Miskolc fideszes alpolgármestere, aki 

- kettős költségtérítést vett fel, majd azt mondta halál komoly arccal, hogy megfeledkezett róla, hogy két helyről is szakít ugyanazért

- egyik atyja a "havi 47 ezerből meg lehet élni" szlogennek

- alpolgármesteri kinevezése után annak is örülhetett, hogy apja és testvére hirtelen városi cégeknél kapott jó pozíciót

Advertisement

- miután megvett egy házat Miskolc Rózsadombján, 7 millió forint közpénzből annyira átlátszó módon aszfaltoztatta újra az utat a saját telkéig, hogy az utca felsőbb részén maradtak a kátyúk, hozzá viszont vadiúj úttest vezetett

A friss képviselői vagyonbevallásában annyira nem adott az elnagyolt látszatra sem, hogy nem tüntette föl, hogyan vehetett 2012-ben 40 milliós házat, miközben arra nem volt anyagi fedezete. A Blikk azonban, amelynek a klasszikus megyei párttikáros allűrökkel rendelkező fideszes már eddig is nagyszerű sztoriszállítónak bizonyult, most úgynevezett vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett ellene a Parlament mentelmi bizottságánál. Körömrágva várjuk, milyen keményen veszi majd elő a bizottság a jó lobbierejű, és anyagilag hála istennek tempósan gyarapodó alpolgármestert.