96 évvel ezelőtt ebben a percben, a compiègne-i erdőben aláírt fegyverszüneti egyezménnyel ért véget az első világháború, melyhez hasonló mészárlást addig nem látott az emberiség. Talán senki nem sejtette, mi jön a következő 96 évben.

Ferdinand Foch francia marsallt leszámítva, aki a fegyverszünetet követő – igazságtalan, rövidlátó, ostoba – versailles-i békére azt mondta, hogy ez nem béke, ez egy húszéves fegyverszünet. Az is lett.

Ezen a napon ünneplik az angolszász világban a fegyverszünet napját, az emberek ilyenkor papírpipacsot viselnek kabátjuk hajtókáján. Az idei évfordulóra Paul Cummins és Tom Piper brit művészek 888 246 kerámiapipacsot ültettek a londoni Tower vizesárkába, a brit birodalom minden első világháborús áldozatának egyet. A Blood Swept Lands and Seas of Red (véráztatta földek és vörös tengerek) című installáció így nézett ki a levegőből:

Magyarországon ennél valamivel több pipacsra lenne szükség. Az Osztrák–Magyar Monarchia polgári és katonai áldozatainak száma 1,8-2 millió körül volt, a birodalom lakosságának mintegy 4%-a.

Amerikában a fegyverszünet napját veteránok napjának hívják, az első világháború áldozatain túl minden katonára emlékeznek. Az ünnepnap sokat szerepel Kurt Vonnegut egyik regényében, a Bajnokok reggelijében, például abban a jelenetben, amikor az egyik főhős, Kilgore Trout egy Peerless feliratú kamion sofőrjével beszélget. A beszélgetés így zajlik:

A sofőr megemlítette, hogy az előző nap a veteránok napja volt.

– Az – mondta Trout.
– Maga veterán? – kérdezte a sofőr.
– Nem – mondta Trout. – És maga?
– Én sem – mondta a sofőr.

Egyikük sem volt veterán.

Képek: Mike Copeman, Ministy of Defence, Kurt Vonnegut