Vagy mondjuk inkább úgy: az események megítélése vitatott. Természetesen nem az egész internetre gondolok – az továbbra is receptlinkeket és képeslapokat oszt meg szakmányba –, hanem a politikailag aktív és a jelenlegi rendszerrel csak mérsékelten szimpatizáló részére.

Volt egy ilyen tumblr-es komment:

ez a tuntetes olyan volt, mint egy nem tul jo szex egy hosszabb tavu kapcsolatban, megvan a maga szepsege, de kar rola sokat beszelni, es remelhetoleg legkozelebb jobb lesz, mint ahogy elotte is volt mar, lenyeg, hogy a felek legkozelebb megint ott legyenek, tettre keszen.

Én a következőket csináltam a közfelháborodás-napi megmozdulás idején: szerkesztettem a beérkező anyagainkat az irodában; ezzel párhuzamosan hallgattam a közvetítést a szónokok beszédeiről; fél 8 után kimentem a térre; egy órával később hazamentem, nézegettem az internetet, az ATV-t és a Hír Tv-t; roppant mókás poénokkal szórakoztattam magamat és másokat cinkes és tumblr-es kommentekben és miniposztokban.

Mindezek alapján úgy érzem, a fenti idézet az optimistábbak és a lelkesebbek közül való. Ahogy mondtam is, az internet egy része ennél idegesebben és cinikusabban reagált a történtekre.

Volt mire.

Kiss Ábrahám Soma moderátor CCCP-s pulóvere borzalmas volt – ha iróniának szánta, akkor is –, a szónoklatok egyrészt vérszegények, másrészt helyenként bosszantóan értelmetlenek voltak; a közönség összetétele és lelkesedése nyomába sem ért a korábbi hasonló rendezvényeken látottaknak; a végén a többórás nyomakodás inkább tűnt önmaga paródiájának, mint jogos felháborodásból fakadó népfelkelésnek.

Advertisement

Ebben a pillanatban a napnál is világosabb, hogy ezeknek az őszi mozgalmaknak az Erzsébet hídi vonulás volt a toronymagas csúcspontjuk. Annak aztán meg is lett az eredménye: Orbán Viktor úgy rántotta hátrább az agarait, hogy csak úgy füstölt. Némely elemzőkkel ellentétben egy pillanatig sem gondoltam, hogy a Miniszterelnök Úr a netadó visszavonásával azonmód meg is nyerte a meccset. Okos döntést hozott akkor – nemcsak a saját politikai érdekei felől nézvést, minden más szempontból is –, de már nem foghatott ki minden szelet minden vitorlából. A másik oldalról tudniillik az bizonyosodott be – ezt nem győzöm hangsúlyozni –, hogy a hülyeség ellen van értelme lázadni, a lázadással pedig célt lehet érni. Vagyis: van értelme kimenni az utcára, és ha van értelme, ezt ki is kell használni, ha úgy adódik.

Csakhogy épp ez a pont az, amikor már belép a képbe a politikai taktika. Amikor már nem elég azt mondani, hogy hajrá, menjünk, és majd csak lesz valahogy, a végén kiforogja magát.

Az első alkalmakkor olyasmiket állítottam, hogy csak a pillanat ereje és ünnepélyessége számít, az, hogy látsszon az akarat, és nem kell még azon gondolkodni, hogy később mi lesz. Hogy nem a szónokok számítanak, meg nem is az eszmei mondanivaló, hanem – elsősorban és mindenekelőtt – maga a közönség. Hogy nem abban van a lényeg, ami az emelvényeken elhangzik, hanem a kint levés és a vonulás közösségi élményében. Hogy nem kellenek vezérek, mert majd kinőnek ők a tömegből maguktól.

Ez először így van, később azonban már nincs így.

Később már világos célokra, értelmes mondanivalóra és okos szóvivőkre is szükség van. Hétfőn este teljesen egyértelmű volt, hogy már a későbbnél tartunk. Az, hogy pl. az ATV híradója is csak olyan tudósítást tudott összevágni, amiben – kis túlzással – szinte minden szereplő retardáltnak tűnt, elég sokat elmond a dolgok karakterének változásáról.

Advertisement

Lehet, hogy túl szigorú vagyok, de nekem az jutott eszembe – kint a téren és később megint –: mentsen meg az isten ennek a forradalomnak a győzelmétől. Meg persze az is, hogy ha Orbán Viktor az Erzsébet híd után arra jutott, a nép szavára oda kell figyelni, akkor ezúttal inkább a tenyerét dörzsölhette elégedetten. Amit láttunk, az nem forradalom volt, meg nem is a fékek és ellensúlyok rendszerének – ettől a szókapcsolattól mindig rám jön a röhögés, elnézést – a megreparálásához vezető út meghatározó állomása. Inkább csak valami furcsa tülekedés.

Profi teljesítményt – nem viccelek, teljesen komolyan mondom – kizárólag a magyar rendőrség nyújtott most a Kossuth téren.

Többször mondtam ilyet is: nekem személy szerint semmi szükségem forradalomra, én csak egy normális, jó hangulatú, ép demokráciájú országban szeretnék élni. Már úgy értem, hogy itt, Budapesten. Ezt a kissé elposványosodott parlamenti politika a jelek szerint nem tudja biztosítani – viszont az Erzsébet híd vitán felül ebbe az irányba mutatott. A Kossuth tér nem. De a hozzáállásom pozitív: egyszeri kisiklásnak tekintem ezt a néhány órát.

Fotó: Nagy Attila/Cink