Egyre érdekesebb a vasárnapi zárva tartás története: az Nemzetgazdasági Minisztérium levele ellentmond Harrach Péter mai bejelentésének.

Az NGM a Hvg.hu kérdésére azt válaszolta, hogy „a kormány tárgyalt a KDNP javaslatáról, de döntés csak azután születhet, miután meghallgatták a boltosok és a szakszervezetek véleményét is". Ezzel szemben délelőtt Harrach már arról beszélt, hogy "a kormány megtárgyalta és támogatja a javaslatukat."

A délelőtti sajtótájékoztatón a KDNP frakcióvezetője még Varga Mihály korábbi nyilatkozatát is kommentálta: "az ő véleménye egy vélemény", a kormány viszont támogatta kezdeményezésüket.

Advertisement

Pedig kedden még Orbán Viktor is azt mondta: "Lesz egy kereskedelempolitikai előterjesztés, amikor meghallgatják a szakszervezeteket és a boltokat működtető vállalatokat, döntést ezt követően hoznak."

A HVG azóta nem tudta elérni Harrachot, úgyhogy még nem tudni, miért mondta azt, amit délelőtt az MTI-nek mondott.

Fotó: MTI/Kovács Attila

(via hvg.hu)