Száz éve nem volt ilyen aranyos lény az Állatkertben, ahol Tarlós István csak 80 százalékos páratartalom felett oldódott fel igazán, miután megnézettt néhány műtojást. Riport, a szezon legjobb animgifjeivel!

Advertisement

"Nekem romantikus elképzelésem van az újságírásról. Hippi megjelenésű laza arcok, csuklóból írnak jobbnál jobb cikkeket, olvasnak, kutatnak, buliznak és az összes jó csaj/faszi az ő ágyukba akar bújni."

Lieutenant Frank Drebin Cink-olvasó kommentje dobolt a fülemben, ahogy az emucsibék felé közelító Tarlós István és sleppje után loholtam, egyre hiénaszagúbb verejtékkel borítva, hiúzként hegyezve a fülem, hogy a főpolgármester elejt-e valami értékes megjegyzést a nagy maráról vagy a vízidisznóról. Az én ágyamba e pillanatban legföljebb az erszényes hangyász bújhatott volna be, ha nem összegömbölyödve alszik a kifutója sarkában.

Nem véletlenül kergettem az állatok előtt faarccal vonuló Tarlóst vagy ötvenedjére életemben. Száz év után újra látható a pandánál ls a koalánál is sokkal menőbb sörényes hangyász az Állatkertben, és a főpolgármester ki nem maradna egy jó kis állatos vágóképből.

Az említésre sem méltó beszédek után Tarlós, Persányi állatkert-főigazgató és társaságuk úgy elszaladtak, mint a meggyújtott farkú KDNP-s, mint utőbb kiderült azért, mert Tarlósnak sietnie kellett. Rohanás közben előbb a "T. István szarik a galambokra" majd a "T. István szarik a koátikra" című képet festhettem volna meg, ha ugye nem szaladok, és emiatt nem ugrál a vászon a kezemben. Az állatkórházban végre csillapodott kicsit a tempó, én meg elképzeltem, hogy mi lenne, ha mindeközben állatok figyelnének minket, és értetlenkedve bámulnák, hogy miért bámulja egy nagy rakás ember irtó intenzíven azt, hogy egy ember állatokat bámul.

Tarlós rinocéroszbőr páncélján a kacagó jancsi ütötte az első rést azzal, hogy az ágon való lengedezése közben a feje mindig ugyanott maradt, csak a teste meg a nyaka hintázott. Tarlós meglátta a viccesen nagyfajű madarat, és így kiáltott fel:

Advertisement

Miért?

Persányi elmagyarázta, hogy azért, hogy pontosan meg tudja célozni a zsákmányt a csőrével.

Advertisement

Sponsored

Nagyjából ekkor vettem észre, hogy a főpolgármester hózentrógert hord, hófehéret, csillogó arany csattal. De még fel sem tudtam dolgozni a hírt, máris ott álltunk az eddigi állatsimogató területén. A piszkálható kecskék átköltöztek a Vidámparkba, ide pedig szabadon tartott kengurukat és emucsibéket raktak. Abban reménykedtem, hogy az emuk egyból agresszíven csipkedni kezdik a megjelenteket, de sajnos nem, inkább óvatosan elhúzódtak. A kenguruk lustán döglöttek az árnyékban, én pedig megtekinthettem a "Tarlós István megtekint néhány jó nagy műtojást" című jelenetet.

Itt jött el a nagy klasszikus figura, a "nyomjunk egy szőrös állatot Tarlós kezébe, és megvan 15 címlapos megjelenés" ideje. Az áldozat egy kiskenguru volt, akikről emberünk gondosan megérdeklődte, hogy karmol-e. Ha kengurut szeretnél buzerálni a közeljövőben, megnyugodhatsz, mert nem karmol!

Tovább haladtunk a Pálmáház felé, ahol kiderült, hogy a szintén elköltözött parasztudvar helyére ausztrál lakók jönnek, köztük az idei év legnagyobb meglepetése. Tasmán ördög? Dingó? Kacsacsőrű emlős? Helyettes pártszóvivő? El sem tudom képzelni, elárulni meg nem árulták el.

Az új szupersztárok, a csőfejű lények királyai, a sörényes hangyászok az eddigi tevekifutót kapták meg. Na, itt már Fából Faragott Istvánból is előtört a döbbent gyermek, és a fantasztikus hangyász láttán ennyit mondott:

Advertisement

Őslény!

A következő állomás a lepkeház volt, ahol nem lehetett nem észrevenni, hogy a főváros ura 80 százalék feletti páratartalomnál kezd elemében lenni. Megláttam a Tv2 stábját és figyelni kezdtem, mi történik. Fél percig se kelett figyelnem, és Tarlós máris a riporterük vállát lapogatta. De ez sem volt annyira izgalmas felfedezés, mint az, hogy a prérikutya, bár semennyire sem kutyaszerű, úgy csóváéja a farkát, mintha az áram rázná közben.

NAK kollégával még visszamentünk az emuk és kenguruk közé, ahol forradalmi újdonságot találtunk. Egy koncept artos ihletettség művészketrecet. Sima hullámospapagájok laktak benne, de a színes kismadárcsapat egy szabályos szürrelista díszletben élt, amiben volt kábeldob, létra, kötél, szerszámok, titokzatos hordó és még titokzatosabb vaskerék, és egy csomó felakasztott, száradó ruha. Óriási szinergiákat szabadítana fel, illetve talán a Ligetet is megmentené a teleépítéstől, ha a tervezett múzuemok legalább egyikét itt a ketrecekben rendeznék be.

Advertisement

Advertisement

Ekkor megállapítottuk, hogy a kenguru nálunk is lustább, és távoztunk.

Most pedig jöjjön még egy csomó jó kép:

(Az összes fotó NAK mőve, kivéve az egyetlen bénát az arany hózentrógerról, ami az enyém. Az "én", az Szily Lászlót takarja, merthogy a posztot NAk kezdte el a képek berakásával, ezért az egész az ő neve alatt fut.)