Már korábban bemutatták Kocsis Tibor Magyarok a Barcáért című filmjét, de én csak az imént láttam a Filmhéten. Sikerült meglepnie, még úgy is, hogy nagy vonalakban ismertem a sztorit.

"Már a Barcáról is kiderül, hogy mindent a magyaroknak köszönhet? Na hagyjanak már. Egyébként is unalmas ez a folytonos múltba révedés a fociban, hány bőrt lehúztak már az Aranycsapatról is, nem igaz?" – biztosan van, aki így reagált, amikor megtudta, hogy készült egy Magyarok a Barcáért című film. Valahol érthető is, ettől függetlenül nincs igaza, mert tök jó dolog, hogy ez a film elkészült.

Advertisement

Akit kicsit is érdekel a magyar futball története, tudhatja, hogy a két világháború között, majd még utána is, egészen a hatvanas évekig a magyar edzők és futballisták a világ legfontosabb klubjaiban fontos szerepet játszottak – miért pont a Barcelona lett volna a kivétel? A klub mára vitán felül a világ legnépszerűbb csapata lett, és ehhez képest egyáltalán nem köztudott, hogy tényleg hozzátették ehhez a magukét a magyarok is. Ahogy hozzátettek egyébként az angolok, a hollandok vagy a brazilok szintén, de egyáltalán nem mellékes a magyar szál.

A dokumentumfilm az 1920-as évektől a hatvanas évekig tartó időszakot követi végig, de a három főszereplő egyértelműen Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán. Közülük Kubaláról itthon alig tudni valamit, és Kocsis és Czibor későbbi sorsa sem közismert – egy kicsit Puskás Öcsi árnyékában maradtak, ami az egész nagy magyar generációra igaz.

Mindhárman világklasszisok voltak a maguk idejében, ám miután leléptek itthonról, évtizedekig alig lehetett hallani róluk, főleg Kubaláról, aki még 1949-ben, pont időben disszidált ahhoz, hogy egy percet se kelljen a Rákosi-rendszerben élnie. Az, hogy utána mekkora sztár lett Barcelonában, tabu volt, de Kocsis és Czibor '56 utáni pályafutásáról sem jutott el sok Magyarországra, és ma is nagyon keveset tud ezekről a túlnyomó többség.

Advertisement

Kubala regényes életútjáról még kevesebbet, pedig erről még akár többet is szívesen olvasnék, mint amennyit a film bemutat: miért szerződik valaki 1946-ban Pozsonyba? Hogyan jutott ki '49-ben Nyugatra? Kik játszottak még rajta kívül a menekültekből szervezett csapatban, amiben felfigyelt rá a Barcelona? A rendező, Kocsis Tibor állítólag egy külön Kubalával foglalkozó filmre is készül, az talán majd kitér ezekre is.

De ezek csak kisebb epizódok, hiszen Ladislao Kubalaként Barcelonában lett belőle igazi sztár, akiért nők is jártak meccsre, és aki ráadásul nem egy agyontetovált aranyifjúként élt, hanem tényleg igazi példakép volt, 56 után tucatjával költözhettek a lakásába a magyar menekültek. Ő győzte meg Kocsist és Czibort is arról, hogy kövessék Barcelonába.

Amikor összeállt a Kubala, Kocsis, Czibor trió, tényleg a korszak meghatározó klubcsapatában játszhattak, és bár a Guttmann Béla vezette Benfica ellen elbukták a BEK-döntőt 1961-ben, így is rengeteg mindent nyertek abban a három évben, amíg együtt játszottak. Az a döntő sorsfordító volt: nem elég, hogy ugyanabban a stadionban játszották, és ugyanolyan eredménnyel is zárult, mint a hét évvel korábbi vb-finálé, de innentől minden megváltozott.

Advertisement

Egyebek között a film tónusa is megváltozik: aki azt hitte, hogy ünnepelt focistákról szól majd végig, csodálkozni fog, mert megjelenik a nagybetűs dráma. Czibor és Kubala többé nem játszik a csapatban, de ez semmi ahhoz képest, amilyen sors Kocsisra vár. Ő nem volt zseni a szó puskási, cruyffi, maradonai értelmében, csak minden idők egyik legjobb befejező csatára, ehhez képest pár tényen és statisztikán kívül nem sokat tudunk róla, miközben Puskás minden vicces beszólását nyilván szokás tartani.

A film alapján azonban nyilvánvaló, mind közül Kocsist viselte meg a leginkább az emigráció. Ő amúgy is egy magának való, hallgatag ember volt, aki a lehető legtovább nyújtotta a karrierjét, amelyet szíve szerint a Fradiban játszott volna végig, de onnét előbb átvezényelték a Honvédba, majd akkor sem térhetett haza, amikor már szeretett volna. A visszavonulása után nem találta a helyét, egyre több kényszerképzet gyötörte, hogy a magyar titkosrendőrség a vesztére tör, és aztán jöttek az igazi tragédiák: leukémiával és gyomorrákkal diagnosztizálták,aztán egy baleset miatt egyik lábfejét is amputálni kellett, és fiatalon, 49 évesen halt meg, máig tisztázatlan körülmények között.

A tragédia Czibort se kerülte el – a kisfiának is amputálnia kellett a lábát egy baleset után –, de neki megadatott, hogy hazaköltözzön a rendszerváltás után, Kubala pedig sokszor hazalátogatott, mielőtt meghalt volna. Ezekhez a részekhez passzol a film hangnemváltása is – megszólalnak a leszármazottak, akik már alig vagy egyáltalán nem beszélnek magyarul, és valahogy egyáltalán nem csodálkozom rajta én sem, miért van, hogy nálunk egy sima focifilmben is ott bujkál a tragédia. (Mellékszál, de érdemes megnézni, mennyivel fiatalabban haltak meg a 6-3 vagy a 66-os vb magyar hősei, mint az ellenfeleik.)

Advertisement

Szóval, ha már nekünk tényleg csak a múlt maradt, akkor vegyük komolyan: még számos sztori és emberi sors van a legismertebbeken túl, legalább az adósságból most sikerült ezzel a filmmel faragni valamit.