Csak most látom, hogy hogy rájárt a rúd Inkei kollégára, emiatt – még kedden, de szabadságon voltam a Nagykörúton kívüli tájakon, erről majd írok –, mi tagadás, nem szívesen lennék most a helyében. Azért megjegyzem, nemcsak Erzsi néni nem érti.

Ezenfelül még ezeket a megjegyzéseket jegyzem meg:

  • a Cink-gyalázásnál jobban csak a Gazda Albert-gyalázást szeretem, és bár az most nem volt, mégis muszáj ezt a posztot megkésve ugyan, de össze- és kiraknom
  • van abban igazság, hogy különböző világok vannak Magyarországon, és néha úgy tűnik, ezek között egyáltalán nincsenek kapcsolódási pontok, közös halmazok
  • ennek okán nem is Erzsi nénitől várná az ember, hogy ironikusan viszonyuljon az indexes, cinkes vagy 444-es iróniához – mert hát az megint csak nem igaz, hogy közte és Inkei kolléga között nincsen semmi
  • ha én ilyen keserűen, humortalanul és bután viszonyulnék a Nagykörúton kívüli – igen-igen: nem a belülihez, arra irigynek lenni éppúgy szabad, mint ahogy lenézni-gyűlölni sem lehetetlen vagy tilos őt – Magyarországhoz, magam rúgnám seggbe magamat teljes erőből, hogy Tiszabecsig repüljek minimum

Azt csak zárójelben teszem hozzá ehhez az egészhez, hogy néha már nekem is tele van a tököm az iróniával, bármely lyukakból fújjon is a szele. Tényleg, miért nem lehet komolyan beszélni a komoly dolgokról?

Na de most ironikusan kérdeztem ezt, vagy éppen ellenkezőleg?