Vasárnap megdöntöttem az idei rekordomat, mert három koncertet is végigálltam a végre nyereséges Szigeten. Még nem tudtam eldönteni, hogy megérte-e, mindenesetre most ugyanolyan lestrapáltnak érzem magam, mintha az egész hetet kint töltöttem volna.

Outkast

Megint csak rengeteg ember, jó százhúsz méterre lehettünk a színpadtól, és még voltak mögöttünk is elegen. Pedig az Outkast visszatérő turnéját nem dicsérték halálra, viszont kit érdekel mindez, ha eljátsszák a Hey Yát? És tényleg eljátszották, ráadásul pont jókor, mert addigra már eléggé unatkoztam. Sokan el is vonultak utána.

Advertisement

Az Outkastnak ugyebár az volt a sztorija, hogy Big Boi és Andre 3000 tíz éven át dolgoztak együtt, egyre nagyobb sikerrel, de mire igazi világsztár lett belőlük, addigra már gyakorlatilag megszűnt az együttes, és két szólólemezt jelentettek meg párhuzamosan. Ez a koncerten is meglátszott, egymást váltották a színpadon a show jelentős részében, és ami kicsit meglepő lehetett, hogy Big Boi mennyivel jobban nyomta, mint a sokoldalú, extravagáns megjelenésű szuperpasi, de néha bizony unalmas Andre 3000.

A slágereket azért jó volt hallani, de érdekes módon pont a Hey Ya nem ütött akkorát, és azért így is megvolt ennek a klisés hiphop-koncert jellege („Make some noooooise" stb.), ami képes elfeledtetni az emberrel, hogy az Outkast pont több ennél. Azt még valaki elmondhatná, miért és kire mondták a koncert végén, hogy „he's the Hungarian hipster", mert akkor már pont utat törtem a tömegben kifelé. Ja, és továbbra sincs bénább a jómódú fehér fiataloknál, akik olyan „négeresen" próbálnak mozogni és gesztikulálni.

La Roux

Ezt a koncertet sem vártam olyan iszonyúan, sőt, viszont mégis egész jó lett, még ha nem is csinált La Roux olyan bulit, mint tavaly a pályatársa, Little Boots. Ellie Jackson – aki a földig élő fehér ballonkabátjában most épp tisztára Annie Lennox 1984-ből – ugye egy csomót szenvedett a bombasiker bemutatkozása óta: itt a Szigeten is megkésve játszott először három éve, most viszont egy új lemezzel a hóna alatt jöhetett.

Csakazértsem akartam siránkozni az A38 sátor hangzása miatt, de azért a legjobb száma, a rögtön az elején előkerülő Fascination alatt fájóan vékonyan szólt csak a szinti, és a számok közötti felkonfokból alig hallottam valamit, hiába álltam viszonylag közel a színpadhoz. Mindenesetre az kiderült, hogy az új számok is egész korrektek, de azért az első lemez slágereihez egyik sem mérhető – nekem most különösen az I'm Not Your Toy tűnt még jobbnak, mint amilyenre emlékeztem.

Advertisement

Még azon is eltöprengtem, hogy 2009-ben No. 1 tudott lenni Angliában egy olyan szám, mint a Bulletproof – ma már esélye se lenne, szóval még öt éve is minden jobb volt sokkal. Itt viszont a vége majdnem nem lett jó: a szomszédos Nagyszínpadon pumpáló Calvin Harris műsora végén tűzijáték jelezte a Sziget végét, és olyan hangosan robbantak egymás után, hogy pár percre teljesen ellehetetlenítették szegény La Roux koncertjét, nem is beszélve a közönség szefósabbik részéről, akik csapot-papot hátrahagyva rohantak ki tűzijátékot nézni. Óriási gratula a szervezőknek!

Darkside

Nicolas Jaar és Dave Harrington pont pár órával a koncert előtt jelentették be, hogy ennyi volt a projektnek, és szeptemberben elbúcsúznak, úgyhogy akár még lehetett is volna valami kivételes jellege a koncertnek, de sajnos más miatt volt az. A már többször emlegetett idei Sziget-stratégia sikeresen megölte ezt a bulit is, miután a Darkside-ra és a szerencsétlen A38 sátorra hárult a teher, hogy egyedüliként szórakoztasson több tízezer fesztivállátogatót.

Természetesen ez eleve halálra volt ítélve, hiszen a Darkside eleve nem az a harsány, bulizós zene, amivel a Calvin Harrisről érkező tömegeket még tovább lehetne pörgetni, viszont az iszonyatos tömeg tényleg élvezhetetlenné tette a koncertet, amit pár szám után csak a sátor kijáratából kísértem úgy-ahogy figyelemmel. A lassan kibontakozó, csak ritkán tempós zene (egyszer még a Moon Safari is eszembe jutott róla) pont nem alkalmas arra, hogy az ember félpercenként taszigálják félre hülyemaszkos holland egyetemisták.

Mondjuk még így is jobban tetszett, mint lemezen, de jó lett volna ezt normális körülmények között, és nem a több órás álldogálás-sétálás után lefáradva megnézni. A tegnapi bejelentés óta viszont tudjuk, hogy ez nem fog összejönni. Sziget lesz jövőre is, de az ideiről az az utolsó emlékem, hogy állok a sátor kijáratánál, bent tömeg, kint pedig hideg és húgyszag van, és a földön alszik egy fiatal külföldi pár, és sem a jéghideg talaj, sem pedig az nem zavarja őket, hogy valamelyik barom rájuk öntött egy korsó sört.

Fotók: Sziget.hu