Ha ti láttatok pozitív kritikát erről az új magyar filmvígjátékról, szóljatok, mert nekem nem sikerült. Azért is mentem el megnézni, mert kíváncsi voltam, milyen lehet valami, amit ennyire megtaposnak. Hát egekbe emelni én sem fogom. Fura is lenne, ha azt tenném.

Mondjuk az elmenésben az is szerepet játszott, hogy Inkeit hiába próbáltam rábeszélni pénteken, hogy nézze csak meg ő – nem volt hajlandó –, és az is, hogy alig másfél óra hosszú az alkotás, ennyit féllábon is kibírok.

De következzen az a bizonyos 3 dolog.

1. Eszenyi Enikő segge

Ez bizonyára furcsán hangzik, és nem is szoktam nevetni ilyeneken, mint a bukdácsolás, a kínlódás meg a testi hibák, Eszenyi Enikő roppant ügyesen hatalmasra maszkírozott segge azonban mégis elég vicces. Úgy is mondhatnám, hogy Eszenyi Enikő segge működik. Eszenyi Enikő eleve működik, ennek külön örültem. Általában sajnos nem annyira kedvelem ezt a híres és sikeres színésznőt, a gesztusai, a hanglejtései réges-régóta Törőcsik Marit juttatják eszembe, aki nem rossz mintakép – hiszen ő a legnagyobb –, csak hát egy elég belőle, nem kell még egy. Ám ezúttal Eszenyi Enikő lelkesen és kedvesen komédiázik, minden marisság nélkül, jól csinálja, a helyén van, nem kérdés, hogy nem csupán a segge miatt magaslik ki a mezőnyből.

2. A halas jelenet

Nyilván tudjátok, a Dumapárbaj c. film egy lecsúszófélben lévő (Kalmár Tamás – Hadházi László) és egy feltörekvő (Nagy Tóbiás – Kiss Ádám) standupos konfliktusáról szól, és a filmidő jórészt azzal telik, hogy az egyik csúszik (lefelé), a másik mászik (felfelé). Előbbi csúszásának meghatározó állomása, amikor egy szláv maffiózó megbízásából egész éjjel vicceket kell mesélnie egy tónak, mivel attól jobban harapnak a halak. Nem állítom, hogy ez a párc perc olyan tökéletesen lenne megírva és megcsinálva (tkp. egy perc sincs tökéletesen megírva és megcsinálva a Dumapárbajban), mégis volt egy-két pillanat, amit már-már erősnek és meghatónak éreztem ebben a jelenetben.

3. Aradszky László cameója

A film legjobb poénja az idős táncdalénekes felbukkanása egy kulcsjelenetben (nem árulom el, hogy miért, így nem is lövöm le a lényeget, elégedett vagyok a megoldásommal), már akkor vigyorogtam, amikor megláttam, amikor pedig leesett, hogy miért látom, felröhögtem. Az ilyet meg kell becsülni, pláne egy olyan mű esetében, amiben jó poénok csak minimális számban fordulnak elő. Ne higgyetek azoknak, akik szerint egy poént sem tartalmaz a Dumapárbaj, én legalább ötre emlékszem. Hogy szerintetek az egy vígjáték esetében nem sok? Igazatok van.

–––––––

E 3 dolog ellenére végső soron bennem is felmerül: nem tudni, mi a csudáért és kinek készült Paczolay Béla filmje, és nem igazán van rá válaszom. Amennyiben nem az volt a cél, hogy bebizonyítsák, a standup csak a maga közegében működik – szubkultúránk egyes meghatározó szereplői szerint nem működik sehol! –, akkor semmi értelme sem volt a Dumapárbajnak. Attól tartok, hogy ezt az értelmetlenséget a nézettségi adatok is vissza fogják igazolni, de ha mégsem, akkor majd hamut szórok a fejemre. Aztán esetleg az összes többi gyalázkodó kritikuséra is, ha már lúd, legyen kövér alapon.

Advertisement

Egyfajta utóiratként annyit még elmesélnék hirtelen, hogy a fele-harmada táján komolyan fontolgattam, hogy kijövök, de végül maradtam, és ezt annyira nagyon nem bántam meg. Ez a kijövés nálam amúgy roppant mód ritka, utoljára a Fekete leves alkalmából fordult elő. De mivel tehát akkor előfordult, meg is van a privát válaszom a tényleg a Dumapárbaj az utóbbi évek legrosszabb magyar filmje? kérdésre.