"Dnyeszter-menti köztársaság!" - mondtam tök igazságtalanul, és vészfékezéssel megállítottam a motort. Még sosem jártam a Dnyeszter-menti Köztársaságban, magamban mégis a reménytelen lepattantság szinonimájaként szoktam használni szegény, senki által el nem ismert ország nevét. A Westend előtti konténertrafik látványa azonban nagyobb hatást gyakorolt rám, mint egy zseblámpával köröző rendőr.

Tényleg nehéz lenne undorítóbbá tenni a Nyugati tér és a Váci út szögletét. A bódé felé menet megnézhettem például életem leggombásabb férfisarkát, amit a gazdája olyan gonddal faragott, mint Bernini a Szent Teréz Extázisát. De egy építkezési bódében berendezett fideszes pénzcsap látványa még ebben a vizuális környezetben is feltűnt.

A helyzet bent, ha lehet, még rosszabb. A látványvilág a jászsági vagy Felső-Tisza-menti falvak szívszorító kisboltjait idézi. Dexion-Salgó jellegű pőre fémvázas polcok, rajtuk pár odahányt piásüveg , a hátsó falon cigik oszt helló. A tágabb belvárosban ilyen proli környezetben talán csak Szilveszter előtt lehet vásárolni, amikor a nagyobb parkolókban a petárdaárusok lerakják a saját konténereiket. De azok csak pár napig vannak ott. Ez meg a jelek szerint örökre. Nem akartam elhinni ugyanis, hogy ez lesz a végleges Orbán-trafik, és megkérdeztem. Ez lesz. Az eladótól annyit tudtam még meg, hogy nem tudja, kapott-e építési engedélyt a bódé, vagy hogy egyáltalán kell-e olyan egy ilyen épületnek. Az biztos, hogy a placcot nem az önkormányzattól, hanem a Westendtől bérlik. Kerestem telefonon a Westend illetékeseit, eddig nem értem el őket.