A Született gyilkosok egy rettenetesen rossz film, oké?

Már tegnap este el akartam intézni Oliver Stone épp 20 éves alkotását egy egy bekezdéses okoskodással, ám aztán csak a tumblr-en vetettem oda foghegyről egy árva mondatot. De még mindig nem bírok magammal, úgyhogy megkésve bár, de le kellett írnom ezt a fenti címet.

Ki se néznétek belőlem: az van, hogy a – szerintem – rossz filmek valamiért nagyon fel tudnak idegesíteni. Hülyeség, tudom, mégsem bírok mit kezdeni ezzel. A könyvekkel és a zenékkel például egyáltalán nincsenek ilyen mentális nehézségeim. Sőt még a politikai publicisztikákkal sincsenek. Főként azokkal a filmekkel vagyok így, amelyeknek állítólag mély eszmei mondanivalójuk van, plusz úgymond kultstátusba keverednek. Pláne, ha még azelőtt ezt teszik, hogy egyáltalán bemutatták volna őket. Amikor beülök a moziba nagy várakozások közepette, és kiderül, hogy a nyomorult máz alatt nincsen semmi, ami meg tudna fogni engem. Hadd legyen itt egy rövid, de szentségtörő felsorolás: így jártam egyebek közt a Brazillel, A Halászkirály legendájával, a Wild At Hearttal, Az ötödik elemmel és – bocsássatok meg nekem, kedves emberek – a Szárnyas fejvadásszal is.

Valamint a Született gyilkosokkal. Pedig milyen csodásan indult azzal a főcímmel, alatta Leonard Cohen egyik legmenőbb dalával, a Waiting for the Miracle-lel. Ami azonban utána jött, az egy hatásvadász, küldetéstudatos, hamis marhaság volt végestelen végig. Mondjuk az érdekes, hogy bár eszembe sem jutott újranézni az elmúlt két évtizedben, mégis elég sok mindenre emlékszem belőle. Lehet, hogy az a tökfej Stone csak ennyit akart? Nem tudom, de az biztos, hogy az a folyamatos fegyver- meg közhelyropogtatás konkrétan semmit nem mondott el nekem sem az életről, sem a világról, sem semmiről, és még csak nem is szórakoztatott a nyavalyás. Hogy is szórakoztatott volna, ha az oktondi rendező az írmagját is kiirtotta belőle mindannak, amitől egy Tarantino-könyv menő lehet: a könnyed és sziporkázó őrületet. A végefőcím legalább megint jó volt, és nemcsak azért, mert letelt a nézői szenvedés két órája, hanem azért is, mert újra Leonard Cohen jött, a Future-rel, ami szintén szuper dal.

Na így. Ha olyanok véleményére is kíváncsiak lennétek a jubileum alkalmából, akik szerették a művet, akkor kattintsatok a 444 még tegnap este kirakott összeállítására.