Ingyen adják a kávét egy ostoba Starbucksban

A Dumb Starbucks kívülről és belülről is úgy néz ki mint az igazi kávézó, csak a neve elé került, hogy Ostoba. Ja igen, és ingyen adják a kávét.

Állítólag már reggeltől állt a sor Los Angelesben az aznap nyitott Dumb Starbucks nevű kávézóban, vagyis nem is kávézónak mondanám inkább, hanem egy posztmodern művészeti projektnek. A lényege az, hogy minden ugyanolyan, mint az eredeti helyen, azzal a különbséggel, hogy az árlapon és a cég logója elé került a dumb, vagyis ostoba szó. És hogy minden terméket ingyen adnak. Ingyen lehet szürcsölni olyan termékeket, mint az Ostoba Jegeskávé és az Ostoba Frappuccino.

A Dumb Starbucks azzal takarózik, hogy végülis ez paródiának számít, az amerikai jogok szerint a paródia pedig nem perelhető. Vagyis ezt állítják a hivatalos FAQ-jukban, hogy jogi okokból kell paródiának hívni annak ellenére, hogy egy legálisan működő kávézóról van szó. Hogy egy legálisan működő kávézó miért ad ingyen bármit, azt nem tudom, de lehet, hogy csak rafinált vírusmarketingről van szó. Mellette szól, hogy Rainn Wilson (Dwight az amerikai Office-ból) és Dan Harmon (a Community című sorozat atyja) is rögtön rárepült.

Ingyen adják a kávét egy ostoba Starbucksban

Ez mondjuk annyira nem igaz, mert végülis félrevezetik a vásárlókat, mondjuk kíváncsi lennék arra az emberre, aki azt hiszi, hogy egy valóságos Starbuckba lépett be. Ahol például az eladásra szánt CD-kre is rásütötték a Dumb szót, úgyhogy lehet ostoba Norah Jones albumokat is venni.

[Gawker, Buzzfeed]

Fotó: instagram.com / Rainn Wilson