Mi lesz itt? Tarajfüst? Petrezselyemszínű fényfolt combízű levegővel töltött csirkebőr ballonban? Mindig jó buli a magaskonyha extrém megoldásain röhögni, így a szokásosnál is lelkesebben mentem el a Gourmet Fesztivált beharangozó eseményre, ahol négy menő vidéki étterem séfjei vívtak játékos párbajt.

A feladatuk az volt, hogy főzzenek bármit, ami szerintük paprikás csirkének nevezhető.

Advertisement

Az esemény első tíz percében a következő – a magyar csúcsgasztronómia közeljövője szempontjából fontos – felfedezéseket tettem a séfekkel, riporterekkel és gasztrobloggerekkel dúsan megtöltött látványkonyhában:

  • Magyarországon Gerendai “Pozitív Nullszaldó” Károlynak van a legselymesebb, a bőrdzsekire legpuhábban ráhulló lófarka
  • Dudás Szabolcs, az Anyukám mondta séfje minden eddiginél olaszabbnak néz ki
  • aki “most találtam meg a rákgyógyszert” arcot vág, az gasztroblogger
  • aki mindezek mellé úgy lép be, mint Honthy Hanna, az Vajda Pierre tévés zsűritag-gasztroíró
  • Gerendai lófarkát minél közelebbről nézed, annál puhábbnak hat, főleg, amikor megküldik rózsaszínes háttérvilágítással
  • a modern séf olyan fotómodell, akinek a főztje a csöcse

Ezek után megvizsgáltam, mit tud nyújtani néhány menő magyar étterem paprikáscsirke-fronton. A versenyzők a balatonszemesi Kistücsökből Jahni László, a debreceni Ikonból Pataky Péter, az encsi Anyukám mondta testvérpárja, Dudás Szabolcs és Szilárd, illetve a róla elnevezett soproni étterem főszakácsa, Erhardt Zoltán voltak.

A legbátrabb egyértelműen Erhardt volt, ő annyira visszaásott a paprikás csirke lényegéhez, hogy kihagyta belőle a csirkét, hiszen az a tojás után jött csak, így az ő fogása tojásból és paprikafélékből állt. Az volt a koncepciója, hogy kizárólag a paprikás csirke klasszikus hozzávalóiból alkot valami mást. Ennek megfelelően az első díszítő elem, amire rákérdeztem, kaviár alakban tálalt tápióka volt. A többi azért nagyjából tényleg fedte a kategóriát. Ez a fogás lényegében egy paprikamártásra állított és különféle állagú paprikafélékkel, szárított és sült paradicsommal, hagymával és trükkös kis izékkel körberakott – paprika-levegő, petrezseleyemikvonattal ízesített tápiókakakviár, tejfölhab – posírozott tojás volt. Maga az alap paprikás mártás megsütött és pürésített kápia paprikán alapult.

Advertisement

Az egész könnyed volt, kellemes, jó ízű, ideális villáreggeli, bár paprikás csirkére a hozzávalóit kivéve semennyire sem hasonlított. Aki nem olyan szavakat használ, mint a zsü, azt mondta volna rá, hogy mesterien megcsinált lecsós tojás.

A másik bátor versenyző az ikonos Pataky Péter volt, aki nagy meglepetésemre szmókerkonyhai készítménnyel jelentkezett a gourmet-eseményen, olyannal, ami óriási siker lenne a bulinegyed sakálrészeg közönsége körében is hajnali kettő felé. Fogta magát, főzött egy egészen klasszikus libazúzapörköltet kacsaaprólék-alapból, és ezt felhő könnyedségű, igen puha, valami megjegyezhetelen japán névre hallgató pitaszerűségbe helyezte, amibe tejföl helyett házi krémsajtot kent, majd a tetejére egy uborkasalátának kinéző és uborkasaláta ízű, de cselesen szusigyömbérből készült saláta került. Pataky úgy dolgozott, mint bármelyikünk, amikor este elkapja a zabálóroham, ezért kinyitja a hűtőt, hogy összeüssön valamit a maradékokból. Csak éppen 6-12-szer jobb lett az eredmény, mint egy átlagos beszívott fiatalember konyhájában.

A legkonfliktuskerülőbb és a mezőnyből szerintem a leggyengébb ezúttal Jahni “Kistücsök” László volt. Ő fogta a paprikás csirkébe hagyományosan bekerülő húsrészeket, úgymint melle, combja és a többi, a filéket egymásra rétegezte, így vákuumfőzte hosszan, az eredményt flódniszerűen rétegelt téglatestekre vágta, átpírította, a tetejét megszórta a ropogósra sütött bőrrel, majd körbeöntötte paprikás mártással.

Nem volt rossz, de lehengerlő sem, és túlzottan is hasonlított egy kicsit eltérő formában szervírozott pécsére.

Az encsi testvérpár az isonzói csatáról, illetve a digózókról, vagyis a hetvenes években az e célból ezerszámra az országba érkező olasz férfiakkal kúrogató csajokról álmodhatott, ők ugyanis ravioliba töltötték a pécsét, amit felturbóztak egy kis szárított paradicsommal, kapribogyóval és zöldfűszerekkel. Itt is volt paprikás alapmártás, az egészet pedig remekül kinéző szenesített paprikabőrrel szórták meg. Jól sikerült fogás volt, amiből kiemelkedett a ravioli igen finom tésztája. Ennek, mint megtudtam, az volt a titka, hogy x mennyiségű liszthez szinte ugyanannyi tojássárgát vesznek, majd még utána dobnak pár egész tojást nyomtatónak.

A négy ételsorból egyetlen általánosabb következtetést tudtam levonni. A legjobb magyar újító elitéttermek séfjei – talán valami múltbéli szexuális erőszak miatt? – rettegnek és zavarba jönnek az őrölt pirosparikától. Gondolom, igazából valami olyan lehet a háttérben, hogy őket még a “MINDENT BEPAPRIKÁZNI ÉS OLAJOS-PAPRIKÁS RÁNTÁSSAL MEGKÜLDENI” szellemében nevelték az üvöltés közben nyál helyett ipari margarint fröccsentő kommunista kiképző őrmesterek. Emiatt aki manapság mutatni akarja, hogy progresszív és modern, az egyszerűen nem mer hozzányúlni a paprikához. Mert a négyből az a két étterem, amelyik hagyományos paprikás szaftot szeretett volna prezentálni, valami hóka, seszínű és seízű, vészesen alulparikázott izét kent a tányérrra, a harmadik meg egyáltalán nem mert fűszerpaprikás mártásra gondolni, inkább kápiát sütött-pürésített. Ez persze ellenreakció a mindent halálra – és egyformára – paprikázásra, de egy paprikás étel esetében azért vicces.

Az összbenyomás kellemes volt, hiszen a négy versenyző fogásai a parikaügyi görcsök ellenére majdnem annyira kívánatosnak bizonyultak, mint Gerendai Károly rózsaszínnel megvilágított pelyhes pónifarka.

Élőben jövő csütörtöktől vasárnapig – május 21–24. – lehet tesztelni ezeket a Millenárison.