Ismerős volt valahonnan Szabó László? Nem véletlen! Ő volt az MTVA kommunikációs igazgatója, aki olyan kamu képeket közölt, mintha a székház előtt éhségsztrájkolók titokban szendvicseztek volna. Deutsch helyettes államtitkára is volt régen és ő a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője is.

Elsöprő fölénnyel választották meg hétfőn a botrányos körülmények között lemondott Gömöri Zsolt utódát a Magyar Paralimpiai Bizottság élére. Szabó László kommunikációs szakember 33 szavazatot kapott, a kerekesszékes rögbis Koller Sándor 3-at.

Advertisement

Nekem kapásból rettentően ismerős volt Szabó. Aztán rájöttem, hogy ezer helyről ismerem, mióta újságíró vagyok.

1994 és 95 között a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének (HÖKOSZ) elnöke volt, hogy az első Fidesz-kormányban már helyettes államtitkár legyen. HÖKOSZ-vezetőként egy időre országosan ismert lett, mert ő volt a tandíj elleni tiltakozás egyik vezetője. 99 és 2002 között volt az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) helyettes államtitkára, miközben Deutsch Tamás volt a miniszter. Hogy miért nem 1998-tól dolgozott együtt a duó? Ha emlékszel, Orbán Viktor tanár úr kezdő miniszterelnökként ekkor húzta meg élete legosztályfőnökösebb lépését: a pozícióra kiszemelt Deutschot csak azzal a feltétellel volt hajlandó kinevezni, hogy leteszi az államvizsgáját, mert csak abszolutóriuma volt neki. És ez 99-re sikerült. Szabó 2002-ben Schmitt “Schmittelő” Pál - sikertelen - kampányfőnöke volt a főpolgármesteri kampányában, hogy utána a budapesti közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciójának kabinetfőnöke legyen. A meztelenül diszkoszt vető Harrach Péterről készült grafikákat sorsolunk ki azok között, akik Google nélkül emlékeznek arra, mi volt az az MKDSZ.

Szabó kampányfőnökként nem volt valami sikeres, a következő pártmelója ugyanis a 2006-os választási kampány kommunikációs igazgató-helyettessége volt. A jutalma az lett, hogy 2007-től a Magyar Televízió Közalapítvány, aztán 2009-től a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének Fidesz által delegált tagja volt. A közmédia kommunikátorként bejöhetett neki, 2011-től ugyanis az MTVA tanácsadója, az év márciusától pedig kommunikációs igazgatója volt, míg 2012 elején fel nem mondott. Vagyis nem azonos az MTVA-nál vezéhelyettesi majd vezérigazgatói posztot betöltő Szabó László Zsoltttal.

Advertisement

És ebből az MTVA-s korszakából származik az utolsó emlékem róla, amiről beugrott, hogy ismerem, és utána visszajött a többi emlék is. Abban az időszakban, 2011-ben történt, amikor egy csoport kirúgott, fanatikus MTVA-s elkezdett éhségsztrájkolni és tüntetni a közmédia óbudai székháza előtt. Szabót idegesítették a tüntetők, ezért elővette a kommunikációs szakértelmét: létrehozott egy Facebook-oldalt, “Mtva: az éhségsztrájkról valójában” címmel, amire kiposztolt egy konyhában lefényképezett sokás szendvicset és pár szatyrot, messziről.

A negatív kampányolás céljából bevetett fotók azonban nem bizonyítottak semmit, az sem biztos, hogy egyáltalán az éhségsztrájkolóké voltak az ennivalók, amit Szabó nem sokkal később be is vallott a hvg.hu-nak:

Megkeresésünkre Szabó László elmondta: ő valóban úgy gondolja, hogy a tiltakozók nem éhségsztrájkolnak. Szerinte ha valaki 15 napig nem venne magához ételt, akkor sokkal rosszabb fizikai állapotban lenne, mint a tiltakozók. Arra a kérdésünkre, hogy bizonyítják-e a Facebook-oldalra feltett fotók, hogy a tiltakozók nem ettek, a kommunikációs igazgató nemmel válaszolt. Hozzátette: arra sincsen bizonyíték, hogy az éhségsztrájkolók eddig nem ettek.

Kár, hogy a focizsargonban már nem használják a fregoliember kifejezést, mert az tökéletesen illene Szabóra, aki mindezek mellett a Vidnyánszky Attila-féle Magyar Teátrumi Társaság titkára is. És ha ez nem lenne elég, ő a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője is. Sőt, a feleségével kis híján igazi színházi családdá válhattak volna idén év elején, Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis a korábban Zuglóban jegyzősködő, illetve a Fidesz elnöki kabinetjében dolgozó Papp Csillát nevezte ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjának. Csakhogy akkora lázadás tört ki a politikai ejtőernyős miatt, hogy egészen példátlan lett a vége: Papp lemondott és Orbán végül az iskola által is elfogadott, gyönyörű nevű Vonderviszt Lajost nevezte ki.

(MTI Fotó: Kovács Attila)