A Chris Hadfield-féle Space Oddity eszelős királyság. Egyben szomorúan tökéletes demonstrációja az ISS teljes értelmetlenségének.

Annak ellenére, hogy ez a bolygó jóval nagyobb és bonyolultabb annál, hogy egy emberélet elég legyen még csak egy töredékének megismeréséhez is, előbb-utóbb azért nem ártana galaktikus civilizációvá alakulnunk. Már csak azért is, mert örökké a szülőbolygónkon maradni elég ciki. A Nemzetközi Űrállomás erre alkalmatlan.

Advertisement

Eleve épp hogy csak az űrben van. Nem hiába hívják alacsony Föld körüli pályának, amin kering. Az izgalmas dolgok az űrben nem az alacsony Föld körüli pályán történnek, hanem kint a fenében. Az ISS közelebb van a Földhöz, mint Zágráb Budapesthez, és valószínűleg senki nem gondol horvátországi nyaralására galaktikus expedícióként.

Közös pályafutásuk évei alatt az ISS főleg azért létezett, hogy az űrsiklónak legyen hol kikötnie, az űrsikló pedig főleg azért, hogy legyen minek kikötnie az ISS-en. Igen, hivatalosan a tudományos kutatás száguldó frontvonala, de mondjon már valaki őrületes tudományos eredményt, ami az ISS-en született.

Nem mintha a többi űrprogram olyan nagyon értelmes lett volna. Az űrsikló például szükségtelenül nagy, szükségtelenül bonyolult, rendkívül veszélyes és nyugtalanítóan irracionális volt:

Vakarhatják a fejüket a jövő régészei, ha megpróbálják megérteni, mire volt jó az űrsikló. Miért használtak ilyen erejű rakétát ilyen alacsony pálya elérésére, ahol a légellenállás és az űrszemét néhány évre csökkenti egy műhold hasznos élettartamát? Miért volt az űrhajón egyszerre hatalmas rakodótér és hatalmas pilótafülke? Miféle nagy rakomány kívánta meg, hogy emberek pakolják ki? Miért volt az űrsikló szándékosan alkalmatlan a robotpilótás leszálláshoz? Miért kellettek rá ekkora szárnyak, ha nincsenek sugárhajtóművei, magától meg úgy repül, mint egy féltégla? Miért építettek ilyen bonyolult, állítható fő hajtóműveket, hogy aztán a tolóerő zömét két nagy petárdából nyerjék? Miért használtak üveg hőpajzsot az egyszerű, elégő hőpajzs helyett? És ha már ilyen sérülékeny hőpajzsot használtak, miért szerelték az űrhajót a rakéta oldalára, ahonnan dolgok potyognak rá fellövés közben?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések garmadáját lehetne az ISS-ről is feltenni, és persze az összes többi űrprogramról is, igen, a szent Apollo-programról is, ami végső soron semmi másról nem szólt, mint hogy mai áron százmilliárd dollárért a szovjetek előtt szúrjon egy asztronauta amerikai zászlót a Hold porába. De az Apollo-űrhajók legalább elmentek a Holdig, nem álltak meg a horvát tengerparton.

Tudományosan és gazdaságilag a Nemzetközi Űrállomás teljesen értelmezhetetlen. Igen, megtudtuk, hogy félgömb alakban lobog a gyertyaláng, óriási. Két okból van még fent, az egyik, hogy politikailag vállalhatatlan lenne bő 70 milliárd dollár elköltése után hagyni, hogy beleessen az egész a Csendes-óceánba.

Advertisement

A másik a romantika. Ha az űrsiklók után az ISS is a múzeumok vitrinjébe – illetve hát a tengerfenékre – kerül, akkor mi marad? Akkor tényleg azt kell mondanunk, hogy kész, megpróbáltuk, maradunk itthon a picsába? Akkor tényleg az a provinciális, ostoba, agresszív izé lesz az emberiség valósága, ami körülvesz minket, Amerikától Magyarországon át Kelet-Kongóig?

Csak az a baj, hogy a Nemzetközi Űrállomás romantikának édeskevés és méregdrága. Chris Hadfield elképesztően menő arc és kihozta az egészből, amit ki lehetett, fotózott, játszott, videózott, énekelt, és ezzel nem is lenne semmi gond, ha az ISS egy hóbortos milliárdos művésztanyája lenne, ahová féléves ösztöndíjakra lehet pályázni.

De nem az. Hanem sok-sok milliárd dollár közpénz ostoba elköltése. Szóval köszönjük a dalt, most pedig kapcsolja le valaki a villanyt, ha sekély vízben landol, tök jó lesz majd rajta roncsbúvárkodni.