Régóta érlelődött bennem ez a poszt, aztán a Moszkva Kálmán tér és a fél Nagykörút feltúrása vett rá a megírására. Egészen elképesztő ugyanis, amit a lélekölő dugóban tapasztal az ember. A budapesti autóvezetők már nem a Sátán gyermekei!

Naponta kétszer kell elmotoroznom egy durván felbontott szakaszon, most már jó néhány hete, és ha a bukósisak szíja nem tartaná a helyén, félpercenként esne le az állam. A budapesti sofőrök ugyanis általában nem önző, pökhendi köcsögök módjára viselkednek, amilyennek korábban megismertem őket. Hanem kooperációra is képes, alkalmanként akár udvarias emberekként. (Az igazsághoz tartozik, hogy a Rózsadomb, a Káderdűlő és Törökvész BMW-s, audis meg Volvo- és Mercedes-terepjárós száguldozó férgei a rettenetes hegyi sorok miatt hála istennek lényegében le sem jutnak a városba, ami nagyot dob Budapest élhetőségén. A Bimbó út és a Fillér utca blokádját ezért morális és közegészségügyi okokból is tartósan fenn kéne tartani az útjavítások befejezése után.)

Advertisement

Vannak persze most is irdatlan idióták, akik miatt pillanatok alatt ragadhatunk be három piros lámpa erejéig, de itt nem az 5 százaléknyi javíthatatlan pöcsfej az érdekes, hanem a 95 százaléknyi egészen használható ember. Akik megtanulták például beengedni a buszokat a Margit-hídon. Az első napok után egészen biztos voltam abban, hogy ha máshol nem, itt bukni fog az egész rendszer. Ehhez képest ha nem is mindig az első szóba jöhető kocsi teszi meg, amit kellene, de egészen hamar visszaengedik a sorba.

Aztán ott van a Margit körúti halálcsapda. Itt az út kezelője csinált gonosz viccet: Pest felől áthajtva a hídfő utáni nagy balkanyart követően direkt nem írták ki jó előre, hogy a jobb oldali sáv a lámpa után buszsávvá válik. Így aki ezt nem tudja fejből, az hirtelen rossz sávban találja magát, megáll, és kétségbeesetten próbál átjutni a bal oldalra. Klasszikusan olyan helyzet, amiből a soha senkit be nem engedő magyar sofőrök a lehető legtöbbet hozzák ki. Gondoltam volna kiégetten. A gyakorlati tapasztalatom viszont az, hogy hetek alatt egyetlen egy olyan esetet láttam, amikor a belső sávbeliek bunkóskodtak, és emiatt torlódás alakult ki.

Szóval, ha kényszerhelyzet van, a magyar sofőr simán tud normálisan viselkedni.

El nem hinném senki másnak a javulást, ha robogósként nem éltem volna át nagyon hasonlót az elmúlt évtizedekben. 1992 táján vettem az első bálás japán robogómat, nagyjából akkor, amikor az olcsó használt motorok betörtek a magyar piacra. Az első években a városi robogózás szó szerint életveszélyes sport volt. Nem az adekvát veszélyforrások miatt, mint a kátyúk meg a figyelmetlenül kinyitott vezetőülések, hanem azért, mert szinte minden egyes utamon ki akart csinálni valaki. Mármint kicsinálni – a szó “megölni, elütni, kiradírozni, eltünteni, megsemmisíteni” értelmében.

Advertisement

Ma már talán hihetetlenül hangzik, de akkoriban az volt a meglepetés, ha egy negyedórásnál hosszabb városi úton legalább egy autóvezető nem próbált meg leszorítani, rám rántani a kormányt, hirtelen rám dudálni vagy jobbról váratlanul a fülembe ordítani, hogy “megöllek, te geci, a kurva anyádat!” Mindezt pusztán amiatt, hogy nem szokták meg a robogók látványát, és bosszantotta őket, hogy valaki előbb haza fog érni a rohadt dugóban. A napi rendszeres robogózás konkrét életveszély volt, pedig még csak nem is voltam brahista, és sohasem frocliztam direkt az autósokat.

Ehhez képest mára normálisan viselkednek a motorosokkal. Míg régebben két sor álló autó között elhaladva a tipikus koreográfia úgy nézett ki, hogy aki nem maradt helyben, az ráhúzta a kormányt, hogy ne férjek el, a tipikus szituáció ma az, hogy aki nem marad helyben, az félreáll, hogy elférjek.

Idén egy darab budai baromállat húzta rám a terepjárója kormányát a Daubner cukrászda előtt, mert ő a dugóban állt, de én el tudtam volna menni mellette. Nem is emlékszem, előtte mikor történt ilyen, tavaly és tavalyelőtt már biztosan nem. 2014-ből egy darab bekokózott, dugóban álló BMW-s idiótát tudok felmutatni, aki a Margit körúton kiszólt, hogy a kurva anyámat, és amikor visszakérdeztem, hogy mégis mi a baja, azt felelte, hogy minek sietek annyira, amikor mások állnak.

Egyébként hónapszám motorozhatok úgy, hogy le se szarnak.

Ez kábé a legjobb dolog, ami a rendszerváltás óta Magyarországon történt, és egyszerűen nem értem az okát! De mondjuk nem is kell mindent érteni.