Az internet egy része egész nap azon pörög, hogy hogyan tojta le a 444 a híres Chatham House szabályt. Hogy mi? Azt mondjátok, most hallottatok erről a szabályról először? Nem vagytok vele egyedül. Én sem hallottam róla, igaz, azt tudom, hogy háttérbeszélgetésekről nem írunk.

A jobbos online sajtó és a tumblr egy része mindenesetre tele lett az üggyel. Ha véletlen még nem találkoztatok volna vele, elmesélem röviden: tegnap este a Central kávéházban rendeztek egy vitát, amelyen Lánczi András századvéges filozófus és André Goodfriend amerikai sztárdiplomata vettek részt, és a liberalizmusról beszélgettek. Az eseményt a Common Sense Society nevű szervezet szervezte, ám előre kérte, hogy az újságírók ne írjanak tudósítást. Ekkor úszott be a képbe ez a Chatham House szabály, amit valamikor a múlt század első felében találtak fel, és arról szól, hogy a publikum felhasználhatja az adott eseményen megszerzett tudást, de nem idézheti a résztvevőket. Erről papírt is aláírattak a regisztráció alkamából.

Advertisement

Hogy mi ennek a magasabb értelme? A háttérbeszélgetés legitim és gyakran használt műfaj, amelyet előszeretettel alkalmaznak különböző politikusok. Ez mindenkinek jó, nekik azért, mert elmondhatják, ami a szívüket nyomja, az újságíróknak meg azért, mert okosodnak általa, és ha képesek gondolkodni, olyan információk birtokába juthatnak, amiket összerakva akár mélyebb összefüggések rendszerezésére is alkalmassá válhatnak.

Persze ez az esemény – ha mindent jól értek – nem klasszikus háttérbeszélgetés volt, hanem egy nyilvános fórum, és bár a szervezet azt állítja, sok ilyet csinált már, és mindegyiken alkalmazták a vonatkozó formulát, azt mégis el tudom hinni, hogy a 444 tudósítójának éberségét elhomályosította a kávéházban zsizsegő tömeg, és azt feltételezte, hogy nem titoktartási nyilatkozatot írt alá, hanem valami jelenléti ívet csupán.

És ezek után úgymond jóhiszeműen publikált riportot az újságban, amelyet egyébként elsőre – bevallom – végig sem olvastam, hiszen a tartalmát semennyire sem találtam izgalmasnak.

A nap folyamán azonban kitört a balhé: a Common Sense Society azt követelte az újságírótól, hogy vegye le a cikket, a dologra – eltérő vehemenciával ugyan, de – lecsapott a valasz.hu és a Mandiner, és a mikroblogágazatban is egyre-másra robbantak ki a threadek.

A cikket persze nem vették le – erre én is azt szoktam mondani, ha már egyszer elment az újság a nyomdába, nincs mit tenni, a példányokat csak a bíróság zúzathatja be jogerős ítélettel –, a szerző meg egyrészt elnézést kért, másrészt túlmagyarázta a dolgot, ekképp:

Ennél is fontosabb, hogy mások mellett Lánczi alapítványa, a Századvég képviseli nem kevés közpénzből a magyar állam érdekeit Amerikában, a cikk elején említett 1,3 milliárd forintos lobbimegbízás szerződését személyesen ő írta alá konzorciumvezetőként. Ezért erős közérdek fűződik hozzá, hogy nyilvános legyen, ő hogyan képviseli a magyar álláspontot az amerikaiak előtt, így az is, hogy miket mondott kedden este a goodfriendes beszélgetésen. Ebben az értelemben Chatham House-nál erősebb szabályokat is hajlandó lennék megszegni, ha segítségükkel pontosan bemutatható lenne, hogyan gondolkodnak a kormány megbízottjai magyar-amerikai viszonylatban.

Ez az, ami nekem nagyon nem tetszett, és egy rövid kis vitakezdeményünk volt is róla a cinkes szerkesztőségi levlistán. Szerintem ugyanis az erős közérdek sem írhat felül szimpla etikai kérdéseket. Ha belementünk abba, hogy nem írunk valamiről – ahogy mondtam: a megszerzett infók birtokában, azokból kiindulva, azokat tovább gömbölyítve később kibonthatjuk a témát –, akkor nem írunk róla. Ha elkúrtuk, elnézést kérünk, és pontot teszünk a mondat végére. A 444-esek különben azt mondják, az ügy túl van habosítva, hiszen senkit sem ért semmilyen érdeksérelem. Elhiszem, hogy ez igaz. Végtére a szövegben egy meglepő elem sincs – akárhonnan nézem –, semmi, ami bármennyire új vagy publikusan vállalhatatlan lenne.

Advertisement

De mégis rossz a szájíz azért. Az elkúrás az elkúrás, sem nem több, sem nem kevesebb. Viszont ezt a tumblr-en olvastam, és nevemre venném:

Az Erdélyi-gate tanulsága: még az off the record elmondott dolgaink is teljesen érdektelenek.

Annak ugyanakkor örülök, hogy leírhattam végre a műbolha szót. Még az ősidőkben volt a Kurírnak egy ilyen kis alrovata – vagy hasábja vagy mije –, hogy A hét műbalhéja. Azóta vártam, hogy végre műbolházhassak egyet. Hát eljött az ideje!