Bródy János mondta abból az alkalomból, hogy az idén ötvenéves Illés együttes még élő tagjai összeállnak, és közreműködőkkel kiegészülve nagykoncertet adnak december 28-án, a Papp László Sportarénában.

Ma van hetven éve, hogy 1944. március 19-én megtört a magyar állam és nép szuverén önrendelkezése. Amikor ötven évvel ezelőtt beléptem az Illés zenekarba, megkezdődött annak helyreállítása.

Gondolom, viccelt Bródy, csak ilyen hamiskás mosollyal mondhatta, másképp nem, viszont az MTI nem használ a tudósításaiban szmájlit. Ma egyébként Magyarország német megszállásának hetvenedik évfordulója van.

Advertisement

Szörényi Leventétől ezt idézték a Beatünnep c. projektet ismertető sajtótájékoztatón:

Még játszóképesek vagyunk, el tudjuk döngetni azokat a nótákat, kellő segítséggel. Egy teljes, kétórás koncertet már nem vállalok, ezt elsősorban énekesi szempontból nem szeretném forszírozni.

Idősebb olvasóink készülődhetnek. Az is lehet, hogy én is elmegyek. Az is, hogy nem.