A közíró-expolitikus – aki mint jelezte, nem potencianövelőket, hanem táplálékkiegészítőket is forgalmaz mellékesen – kétrészes szövegben reagált tegnapi publicisztikájának általam írt cinkes reblogjára. Azt kérte, ha mód van rá, kommentár nélkül közöljem ezeket. Így teszek.

A leghülyébb közíró válasza 1.

Kedves Gazda Albert!

Csak emlékeztetem politikai klasszikusunk örökérvényűjére, a hülyeség alkotmányos alapjog. Igaz, hogy már csak alaptörvényünk van, de ez mit sem von le az állítás mély igazságából. Tehát nem tettem egyebet, mint éltem alkotmányos alapjogommal. Habár kérdés, hogy ebben a lassan, de kitartóan hülyülő világban hülyéskedni vagy okoskodni érdemesebb-e. Egyébiránt szegény kis hazánkban lassan teljesen egyre megy. Ha ma Magyarország politikai közélete a normális, akkor én inkább Dürenmatt fizikusainak az útját követem.

A Juncker–Orbán-affér nem sok szót érdemel, nem is írtam volna róla. A honi reakciók érdekesebbek. Juncker, a kis európai abszurd, Orbán meg a nagy magyar abszurd. És a magyart – a reakciók szerint – jobban érdekli a kis európai, mint a nagy magyar abszurd. Ez engem zavar. Így tolják le a fekáliát a torkunkon, észrevétlenül.

Antall József a ’90-es évek elején két dologtól féltette a fiatal magyar demokráciát. Az egyik a kocsmapolitizálás (Csurka), a másik a weimarizálódás jelensége volt. Sajnos Antall félelmei beigazolódtak, ma egy zsidózó, cigányozó, holokausztipart megsemmisíteni készülő náci párt ül a választók akaratából a magyar országgyűlésben, jó eséllyel arra, hogy rövidesen kormányalkotó tényező lesz.

A magyar miniszterelnök ámokfutkározását a demokrácia útvesztőiben pedig tehetetlenül nézik Európa demokratái. A néppártiak is. Az illiberális demokráciaértelmezés, az unortodox gazdaságpolitika, az Ukrajnát lerohanni készülő Putyin különös és hirtelen támadt imádata egy a normálistól rossz irányba eltérő elme tünetegyüttese. A fociőrületre épülő stadionépítési őrület minden normális magyar szemét szúrja, mégis meglepődünk és felháborodunk a világ vagy Juncker reakcióján. Ez ijesztő, már csak a hasonlóság miatt. Erre a hasonlóságra hívtam fel a figyelmet Hitler emlegetésével.

Persze, egy kijózanító pofonnal nem lehet a történelmet befolyásolni, de egy után kettővel, aztán sok pofonnal talán lehet, vagy lehetett volna. A hatodmagával pártot alapító Hitler demokratikus úton, németek milliói által támogatva jutott ahhoz a hatalomhoz, ami Európát felégette, Zsidók millióit, cigányok tízezreit pedig krematóriumokban elégette. A ’30-as évek elején, a Hitlert támogatók jelentős része nem tudta, minek a részese. Aki nem hiszi, nézze meg Bergman akkor játszódó remekét, a Kígyótojást. Az Orbánt támogatók csökkenő, de még mindig jelentős része ma sem tudja, hogy mit támogat, csak megy a vezér után, ahogy a németek Hitlert, az oroszok Sztálint követték.

Nem állítom, hogy a történelem megismétli önmagát, de a lehetőségét sem zárom ki. Egy cikkben emlegetni Fülig Jimmyt és Hitlert abszurd. Ahogy a mai világ is az. A két név együttes emlegetése azért nem teljesen ok nélküli. Mint tudjuk, P. Howardot, alias Rejtő Jenőt, a piszkos kis zsidó írót, Fülig Jimmy kiötlőjét a nagyszerű náci, árja, hitleri gondolat űzte a halálba.

A mai nácik nem Rejtőről vitáznak az országgyűlésben, hanem Kertész Imrét, Konrád Györgyöt zsidózzák és minősítik látszólag magyarnak, Esterházyn meg Spirón köszörülik a nyelvüket.

Tisztelettel kívánom megjegyezni, örömömre szolgált volna, ha Főszerkesztő Úr a leghülyébb jelző mellé odabiggyeszti nevem mellé a bohóc jelzőt is. Tudja, a bohócé az a különleges státusz, aki büntetlenül mindent kimondhat. Aki tollat vesz a kezébe és ír, annak kötelessége az összes lehetséges szcenárió felvázolása. A kevéssé hihetőé is, vállalva hogy hülyének nézik. Csak azért, hogy a népek mindenre felkészülhessenek. Kívánom, hogy ne legyen igazam, és maradjak meg a magyar közélet leghülyébb bohócának. Mindahányan jobban járunk.

Na már most Főszerkesztő Úr előtt három lehetőség mutatja magát. Az első, hogy az írás ellenére marad a cikk elején emlegetett alkotmányos joggal élők táborában. A második, hogy a megvilágosodás humorérzéke feltámadásában lepi meg Önt. A harmadik, hogy az Ön által tévesen potencianövelőnek minősített táplálék kiegészítőből néhány cseppet bekap, mert annak csak mellékhatása – igaz, jótékony – a nemi kapacitás növekedése, alapjaiban és generálisan az agyi működést serkenti. Próbálja ki, hátha használ.

A leghülyébb közíró válasza 2.

Kedves Gazda Albert!

Volt olyan kedves, hogy a Hitlert, Junckert és Orbánt érintő írása záró részét a potencianövelők világába futatta ki. Belátom a gondolat nagyívű, de én szíves engedelmével az esetleges szédülés miatt tartózkodnék az ilyen magasságoktól.

Ahogyan a pofon és a nyakleves külön műfaj, a táplálékkiegészítők is olyan messze vannak a potencianövelőktől, mint Makó Jeruzsálemtől. A természetgyógyászok szerint a betegség nem más, mint a szervezet egyensúlyából kibillent állapota. Gyógyulásra és gyógyításra egyvalaki képes, maga az emberi szervezet. De csak akkor, ha visszanyeri egyensúlyi állapotát. Az egyensúlyvesztésnek számos oka van, az egyik legfontosabb a helytelen és hiányos táplálkozás. A helytelen táplálkozáshoz szervezetünk, különösen a táplálékcsatornánk roppant hiányos ismerete vezet. Minden betegség hátterében okként fellelhető a táplálkozás helytelen formája.

Amíg a gyógyszerek általában a betegség tüneteit kezelik, lásd koleszterincsökkentők, antidepresszánsok – ezekből adják el a világon a legtöbbet –, addig az egyesek által sarlatánságnak minősített természetgyógyászat a tüneteket kiváltó okokat igyekszik megszüntetni. Micsoda különbség. Mellékesen jegyzem meg azt a nem mellékes tényt, hogy minden negyedik ember valami gyógyszermellékhatás eredményeként hal meg.

A szervezet egyensúlyvesztésének leggyakoribb oka a hiányos táplálkozás. A nagyipari mezőgazdaság térnyerésének köszönhetően, ahol a hozam, a tárolhatóság, a szállíthatóság és a külcsín oltárán feláldoztatott a beltartalom, vitamin, ásványi anyag és nyomelem hiányosan táplálkozunk. Ma egy vegetáriánus is nagy tévedésben van, ha azt hiszi, zöldség és gyümölcsfogyasztással fedezni képes szervezete vitaminszükségletét. Az ötven évvel ezelőtti gyümölcsök és zöldségek vitamintartalmának alig egyharmadát tartalmazzák a maiak.

Ezek pótlására alkalmasak a jó minőségű, természetes alapanyagokból készült táplálékkiegészítők. Az általam fogyasztott és kedvelt termék 30 millilitere, azaz 3 centje több mint 10 kiló gyümölcs vitamintartalmát koncentrálja, méghozzá természetes, nem szintetikus formában. Ez azért fontos, mert például az E vitamin természetes formája, ami a tokotrienol nevet viseli, negyvenszer hatásosabban épül a szervezetbe, mint szintetikus formája, a tokoferol. Amennyiben a szervezet kellő minőségű és mennyiségű vitaminhoz, ásványi anyaghoz és nyomelemhez jut, nagy valószínűséggel jó úton halad az egyensúlyi állapot visszanyerése felé.

Pár dolog azért még szükségeltetik a sikerhez, például a kellő mennyiségű víz elfogyasztása. Az sem árt, ha naponta önszántunkból egyszer megizzadunk. Nemcsak azért, mert a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertünk szerint az infarktus egy kémiai sebhely a szív izomzatán, aminek megelőzésére a napi egyszeri, testmozgásnak köszönhető izzadás a legjobb ellenszere, hanem azért is, mert a bőrünk a legnagyobb salaktalanító, méregtelenítő szervünk. Ráadásul a mozgás jelentős mennyiségű endorfint termel, ami lelki egyensúlyunkra van jó hatással.

A szervezet egyensúlyi állapotában a környezeti ingerekre helyes válaszokat ad. Vitalitása, energiaszintje optimalizálódik. Ennek egyik pozitív mellékhatása a libidó növekedése mindkét nemnél.

A potencianövelők nemi szerveinket célzottan és mesterségesen stimulálják. Bizonyos értelemben ez is a legtöbb gyógyszerhez hasonlóan tüneti kezelés.

Bízom abban, hogy ez a kis szösszenet képes Főszerkesztő Urat némileg eligazítani a táplálékkiegészítők gazdag világában. Ezek MLM rendszerben történő terjesztése magas társadalmi tőkét birtokló országokban, ahol a bizalom közkincs, sikeres. Nálunk is több mint 300 ezren próbálnak ily módon, egyéb jövedelem híján vagy mellett némi bevételre szert tenni. Nem biztos, hogy le kell nézni őket, ugyanis nem érdemlik meg. Nem alantasabb munka ez, mint a Cinket írni. Maradok tisztelettel.