A MÁV-START kalauzai nem tud mit kezdeni azokkal a jegyekkel, amiket a vásárlók az interneten vesznek meg, aztán otthon kinyomtatnak. A jegyellenőr nem tud mit kezdeni a vonalkóddal, utólag kell igazolásokat küldözgetni az ügyfélszolgálatnak, hogy tényleg jogosult voltál az utazásra, írja az Index.

Az Index egyik olvasója küldte be a történetét arról, hogy Bécsből Budapest felé az osztrák kalauz nem kezelte a jegyét, ezért a magyar kolléga nem tudott azzal mit kezdeni és meg akarta büntetni. A MÁV hivatalos válasza erre az volt, hogy igen, ez így megy, de ha utólag kiderül, hogy ártatlan volt az utas, akkor visszavonják a büntetést. Az olvasó esetében például volt hepciáskodás, meg rendőrök kihívása is, csak azért, mert a magyar kalauzok nem tudnak mit kezdeni a modern világ egyik vívmányával, az otthon megvásárolt és kinyomtatott menetjeggyel.

Ő közölte, hogy a jegyünk nem érvényes amiatt, hogy az osztrák kalauz nem írta alá azt és emiatt kötelesek vagyunk a helyszínen új menetjegyet vásárolni. A kalauz úr nem beszélt semmilyen idegen nyelven, ezért a feleségemnek nem tudott felvilágosítást adni, kérése ellenére sem.

Említettem a jegyvizsgálónak, hogy a helyszínen nem szeretnék fizetni, illetve kezdeményeztem az esetről egy jegyzőkönyv felvételét, amit ő megtagadott. Ezt azzal indokolta, hogy ő itt csak jegyet tud adni. Többször erőszakosan akart rávenni arra, hogy a helyszínen fizessem ki a jegyet. Megfenyegetett, hogy rendőrt hív, amennyiben nem rendezzük a tartozásainkat.

Ez pedig egy részlet a MÁV hivatalos válaszából:

Advertisement

A helyzet teljes megoldásáig az ÖBB az internetes jegyértékesítési felületén jelzi az utasoknak, hogy amennyiben magyar szakaszon is utaznak a railjet szerelvényen javasolják, hogy válasszák az automatából történő jegyátvételt az otthon nyomtatás helyett. Abban az esetben, ha valaki mégis otthon nyomtatja a menetjegyét, és az osztrák jegyvizsgáló kollégák valami miatt nem tudják leellenőrizni azt a magyar szakaszig, a MÁV-START jegyvizsgálói erről egy pótdíj és menetdíj követelést tartalmazó jegyzőkönyvet vesznek fel, hiszen nem ellenőrzött, hogy valóban érvényes-e a menetjegy.

Akartam keresni egy gifet arról, hogy mi az én hivatalos reakcióm, de inkább képzeljétek el.