A TaxiPlus sofőrje a Semmelweis utcai taxiállomásra parkolt úgy, hogy a mögötte álló autó ajtaját nem lehetett kinyitni, és amikor megkérték, hogy álljon odébb, még neki állt feljebb.

Az eset Tamással történt, aki így foglalta össze az eseményeket a taxitársaságnak tett panaszlevelében, amit nekünk is elküldött:

Bemutatom Önöknek a Taxiplus sofőrjét (képek csatolva, rendszáma ha jól olvastam ki TXI-999 vagy TXT-999), aki képes volt a taxiállomásra úgy beállni / ráállni az autómra hogy én egyáltalán nem tudtam beszállni. És a gyereket sem tudtam betenni rendesen a hátsó ülésre.

Igazából a legnagyobb bunkóság az volt, hogy amikor udvariasan megkértem (Nem Torghelle Sanyis módon) hogy álljon arrébb, meg sem mozdult. Azt mondta szálljak be a túloldalról (3,5 éves gyerekkel). Miután nem ment el és próbáltam betenni a gyereket a hátsó ülésre véletlenül a hátsó ajtóm az ő lökhárítójához ért, ekkor fenyegetően lépett fel velem szemben a feleségem jelenlétében miközben a gyerek a kezemben volt.

Még egy költői kérdés felmerült bennem, ha történetesen mi nem egy háromtagú család vagyunk egy 17 éves öreg Ford kombival, hanem három kigyúrt kopasz fickó egy hatalmas Hummerrel akkor is ilyen előzékenyen és kulturáltan viselkedett volna?

köszönöm, hogy kivizsgálják ügyemet.

UI: Ez a levél nem arról szól, hogy minden taxis bunkó, én erről az egy konkrét emberről beszéltem.

És az egészben az a legszebb, hogy a társaság nemcsak válaszolt, de ki is vizsgálták az ügyet. A vizsgálat eredménye szerint a sofőr nem csak a KRESZ-t nem tartotta be, de az ilyen esetben elvárható alapvető etikai normákat sem vette figyelembe. Ráadásul nem tudta rendesen megmagyarázni a viselkedését, úgyhogy a társaság egy kétszer hat órás tanfolyam keretén belül továbbképzésre kötelezte a taxist.