A Szombat címében persze több a réteg – az ő megabrékingjüket szemlézem most –, de az enyém is megáll, amennyiben Joszif Kobzon esztrádsztárt kb. ugyanúgy tiltották ki Amerikából, mint a NAV elnökét. Viszont énekel, mint Sinatra, és hatalmas oligarchabarát.

Kobzon életútját részletesen ismerteti az újság, nem ismételnék meg minden részletet, kattintsatok át, ha gondoljátok. Egy bizonyos szemszögből nézve amúgy lenyűgöző, ahogy Brezsnyev-kedvencből milliárdossá és Putyin-kedvenccé mentette át magát a pasas.

Egy jó hang csodákra képes!

A ma már 77 éves állócsillag többször járt Magyarországon – először a hatvanas években –, és valami olyasmi rémlik, hogy Koós Jánossal ápolt határokon át ívelő haverságot.

Advertisement

Most Schwezoff Dávid, a BZSH viharos előéletű és épp a héten kirúgott ügyvezetője hívta meg a budapesti gettó felszabadításának január 18-ai emlékünnepségére, amelynek egyébként dettó fellépője – pontosabban beszédmondója – az orosz nagykövet és az Alekszandrov együttes, egyik szponzora meg a paksi bővítésben érdekelt Roszatom.

Az alkalmat megragadva egyet muszáj elmesélnem. Lehet, tudjátok, lehet, nem: a hetvenes években az esztrád – kicsit tán más ez, mint a Szécsi Pál- vagy Korda György-féle táncdal, de majdnem ugyanaz – volt a legnépszerűbb és legtámogatottabb zenés műfaj a Szovjetunióban. Óriási sztárjai voltak Alla Pugacsovától Szofija Rotarun és Mihail Bojarszkijon át Joszif Kobzonig. Közülük Pugacsova tudott énekelni, Rotaru szép volt, Bojarszkij meg tényleg kedves és rokonszenves. Kobzonnal viszont ki lehetett volna kergetni engem a világból, és egyáltalán nem voltam ezzel a gyűlöletemmel egyedül. Ha nem hiszitek, járjatok utána!

Itt az alkalom.