Vannak még meglepő hírek napjainkban, ma például kiderült, hogy a szerencsétlen hármas metrót euróhitelből fogják felújítani. Hogy miért nem lecserélik a járműparkot, ahhoz én nem értek, de biztos megvan a valós oka ennek is. Csakúgy, mint a devizahiteles konstrukciónak.

A vonatkozó MTI-hír vonatkozó része:

Elfogadta a 3-as metró szerelvényeinek felújításához szükséges pénzösszeg tőketartalék útján történő biztosításáról és a forrás felhasználásának feltételrendszeréről szóló, a BKV Zrt.-vel kötött megállapodást a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Az elfogadott előterjesztés szerint a 3-as metróvonal járműparkja korszerűsítéssel egybekötött felújításának kezdési időpontja a vállalkozási szerződés megkötésének tervezett dátuma, azaz július 1-je. A befejezés tervezett időpontja pedig – az üzembe helyezés tervezett határideje – 2017. december 31.

A járműpark felújítására 60 milliárd forintnyi kölcsönt vesz fel euróban a főváros.

A fejlesztési feladatot a BKV Zrt. valósítja meg, a BKK Zrt. mint a közútkezelői és közlekedésszervezői közfeladatok ellátására kijelölt szervezet ellenőrzési és együttműködési kötelezettsége mellett.

Az előterjesztést 27 igen és 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. Nemmel szavazott Gy. Németh Erzsébet (DK), míg Csárdi Antal (LMP) tartózkodott.

Csárdi Antal a javaslat elfogadását megelőző vitában felszólalva azt mondta, egy korábbi bizottsági ülésen számára az derült ki, hogy a 3-as metró felújításának 60 milliárdos költségével szemben az új szerelvények beszerzése mindössze 2 milliárd forinttal kerülne többe, így pedig érthetetlennek tartja, hogy a városvezetés miért ragaszkodik az előbbihez.

Tarlós István főpolgármester reagálásában hülyeségnek nevezte a 2 milliárd forintos különbséget, továbbá megjegyezte, hogy Budapest felújításra kapta az állami hitelgaranciát.

Takács Péter, a BKV vezérigazgató-helyettese hozzátette, a bizottsági ülésen téves adat hangozhatott el, hiszen az új szerelvények beszerzése legalább 90-92 milliárd forintos költséget jelentene.

Gy. Németh Erzsébet azt mondta, a metrófelújítás ezer euró pontossággal meghatározott kerete alapján azt gyanítja, hogy előre eldöntötték, melyik társaság nyeri majd el a metrófelújítást.

Tarlós István válaszában ezt határozottan cáfolta, és kiemelte, a felújításra négy pályázó van és azt szeretnék, ha közülük a legjobb nyerne.

A szocialista Szaniszló Sándor azt javasolta, hogy az euró alapú hitelfelvétel esetében rögzítsék az árfolyamot és az árfolyamkockázatot az állam vállalja magára.

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes válaszában közölte, az árfolyamkockázattal a fővárosnak kell szembenéznie.

Na erre varrjatok Szily László-horgászbot alakú gombot!