Emberi jogvédő szervezetek a felelősök megbüntetését követelik, Kína és Észak-Korea diadalmasan mutogat a szenátusi jelentésre, McCain pedig szembemegy a pártjával.

Az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága tegnap tette közzé a jelentést, amely a terrorizmussal gyanúsított foglyok kínzásáról szól. A jelentésből kiderül, hogy a CIA éveken át félrevezette a Kongresszust és a Fehér Házat is, mivel a kínzásokat hatékonyabbnak és kevésbé brutálisnak tüntették fel, mint amilyenek valójában voltak.

Advertisement

A módszerek között szerepelt alvásmegvonás, vízbe fojtás imitálása, "rektális etetés" (azaz élelmiszereknek a végbélen keresztül a gyomorba juttatása), szexuális megalázás és még egy sereg rémes részlet. A kínzásokra George W. Bush adott engedélyt 2001. szeptember 11. után, végül Barack Obama tiltotta be ezeket a vallatási technikákat 2009-ben.

Az Amnesty International, a Human Rights Watch és egyéb szervezetek most felelősségrevonást követelnek az ügyben, miközben egyes republikánus politikusok, így Dick Cheney volt alelnök is jogosnak és indokoltnak nevezték a kínzásokat még hétfőn is.

A republikánusok között kisebbségben voltak az olyan politikusok, mint jó ismerősünk, John McCain, aki többször is elítélte a kínzásokat, lévén maga is hadifogolyként átesett sok mindenen Vietnamban.

Advertisement

És ahogy ez lenni szokott, azok az országok, ahol nyilvánvalóan nagyságrendekkel komolyabb jogsértések vannak nap mint nap, most diadalmasan takaróznak a nyilvánosságra került amerikai kínzásokkal, így Észak-Korea és Kína is arra szólították fel az Egyesült Államokat, hogy előbb seperjen a saját udvarán, mielőtt másokat leckéztetne.

Fotó: AP Photo/J. Scott Applewhite