Komorabbra, fáradtabbra sikerült a szuperhős-különítmény újabb menete, mint az eddigiek, nem tudom, ki várta jobban, hogy vége legyen a két és fél órás filmnek: én vagy a szereplők.

Nagyon sokáig óriási sikerrel működött a Marvelnél a vicces képregényfilm receptje, de az utóbbi időben mintha kezdene egyre komolyabb és sötétebb lenni szuperhőseik világa. Az Amerika kapitány második része politikai thrillernek is elment, már amennyiben egy képregényes blockbusternél ez lehetséges. Az Ultron kora is igyekszik komolyabb morális kérdéseket felvetni – ki őrzi az őrzőket, önpusztító emberiség stb. –, viszont ez a hozzáállás nem igazán működik az eddig viccesen évődő Bosszúállókkal.

A film legjobb jelenete a legelső: a hősök egy ellenséges támaszpontot számolnak fel, remek a csapatjáték – a zúzás koreográfiájával mondjuk soha nincs baj, ami öröm, mert a film jó része ebből áll. Később ez az összhang változik meg, előjönnek a szereplők önértékelési problémái. Ez okozza a valódi bonyodalmat, és nem az, hogy Tony Stark mesterséges intelligenciát épít, ami a világbékét az emberiség kiírtásával akarja megoldani.

Advertisement

Marha frusztráló az egész, mert egyrészt a béna, kicsit deus ex machinás külső behatás miatt kerülnek elő ezek a dolgok, másrészt klisés parákról van szó, amelyeket aztán nem is nagyon oldanak meg. Thornak például az a baja, hogy 2 darab egyéni és 1 darab csoportos világmegmentés után is fél, hogy csak pusztítani tud. Amikor elmegy valami csodabarlangba – amiről eddig soha nem hallottunk semmit, honnan került ez most elő? –, hogy egy látomás formájában megtudja, tényleg csak rombolni jó-e, úgy tér vissza, hogy megvilágosodott: Tony Stark világmegmentő gépezet 2.0 projektje működni fog. Hogy hogyan jutott el az A problémától a B megoldásig, gőzöm sincs.

Fárasztóak, sablonosak a hibák, de ezektől függetlenül működhetne a film – és valamennyire működik is, bár a Bosszúllók 2 éppen úgy nem jött be, ahogy az első rész sem, csak másképpen: ott a dolgok ütemezésével volt bajom, de a lendület megvolt, itt fordítva.

Advertisement

Ez komolyabb problémának tűnik. Nagyon úgy éreztem, hogy a szereplők, a színészek marhára unják már ezt az egészet. Vasember, Amerika kapitány és Thor legalább három-három filmmel a hátuk mögött csuklóból hozzák a karaktert, de néhány ritka és kínos viccen kívül ˜– a fő visszatérő poén, hogy mindenki szopatja Amerika kapitányt, mert rászólt Starkra, hogy ne káromkodjon – nem tudnak sokat hozzátenni a dolgokhoz. Kiégtek. Lelki-érzelmi tekintetben mindenképp nagyobb hangsúly kerül így a többi szereplőre: Hulk, Black Widow és Sólyomszem kapcsán érdekes történetszálak alakulnak ki, de náluk is érződik a fásultság.

A film bemutat néhány új karaktert is, többen közülük csatlakoznak is a Bosszúállók foghíjassá vált csapatához. Ezek a szereplők messze nem annyira kidolgozott és ismert figurák, mint az eredeti karakterek – naná, nem főszerepeltek fejenként több önálló filmben –, így az az érzésem támadt, hogy a sztárok távoztak, és mostantól a B-csapaté a porond. Csakhogy a B-csapat általában nem érdekel senkit.

Attól nem félek, hogy a következő Bosszúállókból tényleg hiányozni fognak a nagy nevek, a maximális bevételhez elengedhetetlenek, ráadásul a kétrészes Infinity Wars sztorijának ágyazott meg idáig az összes marveles képregényfilm. Viszont jó lenne, ha addigra sikerülne felfrissíteni a Bosszúállók világát, mert úgy tűnik, a szokásos receptből már nincs mit kisütni.

A filmet IMAX 3D-ben láttam, de mehetett volna sima vetítésként is, nem tűnt fel sehol, hogy itt most van egy harmadik dimenzió. Magyar hang volt, amit nagyon sajnálok, mert marha kíváncsi lettem volna James Spader robotszinkronjára, lehet, úgy jobban ütött volna Ultron is. Az új hősökről: Higanyszál menő volt, de nem annyira, mint az x-menes változat, az Elizabeth Olsen által megformált Skarlát boszorkány inkább aranyos, mint kemény, az anti-Ultronként is defíniálható Víziónak, a legizgalmasabb és legjobban várt karakternek pedig nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

Viszont óriási pozitívum, hogy végre volt egy szuperhősfilm, amiben a hősök igyekeztek óvni a civil lakosságot, figyeltek rájuk, sőt szégyellték magukat, amikor lezúztak néhány épületet.