Karsai László egyszer még 3 éve az ATV-n leneonácizta a Jobbikot, most a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a történész csak a véleményét fejezte ki.

Karsai azért nevezte neonácinak a pártot, mert hogy a Horthy-korszak pozitív átértelmezését szorgalmazta.

Az ítélőtábla tavaly még a neonáciknak adott igazat, de Karsai fellebbezett és így magyarázta azt:

a pernek nem az a tárgya, hogy a Jobbik neonáci-e, hanem hogy Karsainak joga van-e a véleményét közölni. A párt közszereplő, miként történészként ő is, a párt megítélése közügy, arról tudományos és közéleti vita folyik, és Karsai a Horthy-kultusz ápolásának összefüggésében a nyilvánosságot tájékoztatta a véleményéről. A fellebbezésben kitértek arra is, hogy a Jobbikos politikusokhoz köthető alpári zsidózás, a rendszeres cigányellenes kijelentések, a paramilitáris eszközök (gárda) szorgalmazása fényében Karsai kijelentése nem minősíthető indokolatlanul sértőnek.

Az Index részletesen leírja az egész ügy kanyarjait, de mégis a legjobb ez a mondat a neonácik felett aratott győzelem után:

Az ítélethirdetés után Karsai László örömének adott hangot.