Ilyet még soha nem csináltam. Hoztam sok kisfőzdés cuccot előbb Krakkóból, aztán Prágából, és az jutott eszembe, hogy nemcsak úgy megiszom, hanem inkább megkóstolom őket szintén őrült barátaimmal karöltve. Úgyhogy négyen mentünk neki 18 üvegnek egy hűvös estén.

A hűvös este azért volt jó, mert így nem kellett vacakolni a hűtőszekrénnyel.

Szinte biztos, hogy meséltem már nektek arról, hogy milyen nagy kultusza volt nálunk régen a borkóstolásoknak. Amikor belehabarodtam abba a világba, még a 90-es évek közepén, akkor életem egy elég hosszú szakasza során kóstolástól kóstolásig mértem az időt. Volt ott minden: szakmaiasan összerakott sorok, alufóliával betekert palackok, jegyzetek, pontszámok, átlagszámítások, összegzések, sorrendek, következtetések, posztok, újságcikkek.

Fiatalság, bolondság.

Az ilyesmi elmúlik idővel, mert az ember rájön egy-két dologra. Két fontosra okvetlenül. Az egyik, hogy a borok nem versenylovak, hanem élvezeti cikkek – vagy szórakoztatóipari termékek, ahogy tetszik –, a másik, hogy a vakkóstolásnál nagyobb hazugság nincsen. Méghozzá megint csak azért, mert a bor nem folyadék, amit össze kell hasonlítani más folyadékokkal – ráadásul az erényei érdekesebbek, mint a hibái –, hanem tehát kulturális jelenség, ilyenformán csak mindazzal együtt értelmezhető, ami kapcsolható hozzá. Ebbe pedig beletartozik a termőhely, a termelő, az évjárat, a címke, a legenda, sőt még a cucc ára is.

Hogy az alkohol hol kellemes, hol kellemetlen hatásairól már ne is beszéljünk.

Úgyhogy az ilyen mafláskodásokat még éppen jókor kidobtuk, és azóta csak iszogatunk, de azt sem az egykor volt gyakorisággal. Pláne, mióta felütötte a fejét körünkben a sör.

Mármint a jó sör.

Erről főként sokat írtam az utóbbi időben – pl. itt is és itt is –, nem kezdem elölről, a lényeg, hogy az igazán jó sörnél nem sok jobb dolgot tundék felsorolni most hirtelen. Azt nem állítom, hogy ugyanúgy benne vagyok ebben a szubkultúrában is, mint fénykoromban a borban, de annyira talán nem is akarok. Elég nekem néhány naponta-hetente egy Távoli Galaxis vagy egy Fóti Zwickl – esetleg kettő vagy három –, amivel ki tudok ülni este az erkélyre, és csak így kortyolgatok, nézem a chemtrailező repülőket, és olyankor az élet nagyjából rendben van.

Advertisement

További fejlemény ezen a vonalon, hogy egy ideje már nem – vagy nem csupán – arra figyelek más országba menés előtt, milyen érdekességeket tartogat az úti cél programilag, kulturálisan és borkulturálisan, hanem beúszott a képbe a craft beer is. Így tanulmányoztam jó előre a krakkói és a prágai lehetőségeket is, és ismerkedtem meg az interneten a wroclawi Doctor Brew és a zywieci Browar Pinta sörfőzdék nevével éppúgy, mint a cseh Pivovar Matuskáéval.

Ebből fakadó fejlemény lett a jó tucatnyi hazaszállított palack, és nem sokkal később az ötlet, hogy építsünk fel ezekre egy rendes kóstolót. Nem elvadultan, nem vakon, nem jegyzetelgetve, csak szépen sorba rakva őket, okosan élvezkedve. A többiek is hoztak ezt-azt, így hízott tizennyolc sörössé a sor, négy embernek pont nem brutálisan sok alkoholilag a 18-szor 0,1 liter – és nem is kevés, ugyanis volt ezek közt néhány, ami Balling-fokban a húszhoz közelített.

Az a helyzet, hogy régóta nem volt ilyen szórakoztató estém szeszkultos vonalon. A sörök túlnyomó többsége hátborzongatóan finomnak bizonyult. Ahogy Palack szomszéd – egykor művalkeszes borblogger volt ő is, manapság pedig már nemcsak issza, főzi is a sört – megfogalmazta: remélte, hogy jók lesznek ezek, de hogy ennyire, az őt is meglepte. Mert hát ki gondolná pont a lengyelekről, hogy ekkora ászok. Mondjuk ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni szőrmentén, hogy a prágai Beergeekben például csapolnak Pinta-söröket is, nem semmi.

Advertisement

Sorrendet meg ilyeneket nem csináltunk – plusz az itthon nem kapható dolgok részletekbe menő elemzésének sincs sok értelme –, de röviden azért elmesélem, hátha jól jön valakinek valamikor, hogy a lengyel cuccok közül kiválóan teljesített a Doctor Brew összes IPA-ja, de még őket is lenyomta a Pinta Atak Chmielu – a komló támadása, ugye – nevezetű terméke, a cseh szupersztár Matuskától meg a nem annyira masszív-alkoholos Apollo Galaxy vitte el a prímet. Ám nála is menőbbnek bizonyult a potstejni Clock Pivovar 19-es dupla IPA-ja, amit azzal ajánlott nekem a beergeekes boltos, hogy ha már Matuska-rajongó vagyok – előzőleg ennek a főzdének az összes dolgából leemeltem egy-egy 0,75-öst a polcról –, akkor kóstoljak Clockot is, ami új, cserébe viszont nagyon király. És tényleg! A végére aztán került még egy csodálatos Imperial Stout is a De Molentől – Hel & Verdoemenis –, és azon gondolkodtunk, hogy ha borral vetjük össze, akkor olyan-e, mint egy aszú, vagy inkább mint egy vörös óriásbor? Ja, és el ne felejtsem: a Távoli Galaxis – beillesztettük, hogy hadd lássuk, hogy viselkedik egy ilyen mezőnyben a stabil hazai kedvenc – kicsit sem vallott szégyent szerencsére.

Következményeket is ígértem elöljáróban, hát tessék: sörbe habarodni sokkal-sokkal kevésbé drága kihívás, mint csúcsborban merülni el hasonlóképpen, így meg is beszéltük, hogy ezek után legalább havonta kéne tartanunk egy hasonló rendezvényt. A tematikát még nem dolgoztuk ki, de bizonyára meg tudjuk oldani. Már csak az a kérdés, hogy lesz-e olyan, amikor sörkóstolástól sörkóstolásig mérem majd az időt. Remélem, nem, annyira azért nem kéne elvadulni.